Akkumulátor Blog

A jövő akkumulátora Németországból

2022.06.25

A megújuló energia kulcsszerepet játszik környezetünk karbonmentesítésében. Az alternatív források, például a szél és a nap térnyerése mellett azonban meg kell küzdenünk a nagyszabású energiatárolási megoldások okozta kihívásokkal.

A Jénai Egyetem kutatóintézetének projektje ennek a problémának a leküzdésére törekszik. A töltés szállítására alkalmas tulajdonságokkal rendelkező szervespolimer-alapú akkumulátorral kezelhetővé válik a változó időjárás miatti ingadozás az energiatermelésben.

– Tárolókapacitásának köszönhetően akkor is képesek vagyunk energiát szolgáltatni, ha szélcsend van. A Redox-Flow akkumulátor tökéletes nagy mennyiségű energia tárolására. Majdnem annyit képes tárolni kilogrammonként, mint egy lítium akkumulátor, de mivel a műanyag könnyebb, nagyobb térfogatra van szükség – mondja Ulrich S. Schubert, a jénai Energia- és Környezetkémiai Központ igazgatója.

Egy másik előny a kisebb környezetterhelés, szemben a jelenlegi akkumulátorokkal, amelyek ritka és mérgező fémvegyületekre, például ólomra és lítiumra épülnek. A hagyományos akkumulátor előállításához a vanádiumsókat savban oldják fel, míg itt a polimereket folyékony sóoldatban.

– A Redox-Flow akkumulátorban egy aktív anyagot oldottunk fel kis molekulák vagy polimerek formájában. Egy kicsit hasonlít ahhoz, ahogyan a sót oldjuk fel, amikor tésztát főzünk, vagy amikor cukrot teszünk a teába. Ha van elég szél, tehát van elektromos áram, az aktív anyag egyik oldaláról átvihetünk egy elektront a másik aktív anyagra, így tárolhatjuk az elektromosságot – teszi hozzá Martin Hager, a jénai Energia- és Környezetkémiai Központ csoportvezetője.

A projekt költsége körülbelül egymillió euró, amelyből több mint 800 000 euró az EU kohéziós alapjából származik.

A jénai Energetikai és Környezetkémiai Központ egy vékony, akár 1 milliméternél is vékonyabb akkumulátort is kifejlesztett, amely képes ellátni például az IoT eszközöket, vagy más, kis méretű orvosi érzékelőket. Két lapból készülnek, a felületek közé préselt elektromos áramkörrel.

– Az ilyen típusú akkumulátor különlegessége, hogy rugalmas nyomtatási technikával készült, sőt, itt is teljesen kiiktattuk a fémek használatát. Más, rugalmas akkumulátorokhoz képest újratölthetőek, vagyis többször is használhatóak – mondja Alexandra Lex-Balducci, a jénai Energia- és Környezetkémiai Központ vezető kutatója.

Ezek az energiatároló rendszerek hamarosan piacra kerülnek. Európában könnyen beszerezhető anyagokból készülnek, így elősegítik az európai országok zöld és stabil energiaellátását.

euronews.com


Kapcsolódó információk

2024.07.25

A rejtélyes, több mint kétezer éves pártus akkumulátor még ma is fejtörést okoz: könnyen lehet, hogy az elektromosság ismerete jóval korábbi, mint hittük

A történelemben számos olyan heuréka pillanat és áttörést jelentő találmány született, amelyek modern életünket alakították. Az elektromosság a történelem egyik […]

további részletek
2016.03.15

Oukitel: jön az újabb akkumulátor-óriás

A kínai cég újabb telefonjába pakolt méretes akkumulátort, hosszú üzemidőt ígérnek. Az Oukitel nevét itthon valószínűleg kevesen ismerik, ám lapunk […]

további részletek
2024.10.15

Varázsütésre duplájára nőtt az iPhone 15 akku-élettartama

Egyik napról a másikra duplájára nőtt az iPhone 15 sorozat akkumulátorának életciklusa az Apple terméktámogatási oldala szerint, méghozzá anélkül, hogy […]

további részletek
2019.01.25

Fogkrém helyett szuperaksi készül a fluoridból

Egy autógyártó, a világ egyik legjobb műszaki egyeteme és űrkutatók összefogásával készült el a fluoridra épülő akkumulátor, amely térfogatarányosan tízszer […]

további részletek