Ötödével növelné az e-autók hatótávját a Panasonic
2022.08.15A nagy akkumulátorgyártók közé tartozó Panasonic olyan technológia bevezetésére készül, amivel a mostanihoz képest 20 százalékkal nagyobb távolságot tehetnek majd meg az elektromos autók.
A japán vállalat növelni készül akkumulátorai energiasűrűségét, ami egyrészt nagyobb hatótávolság elérését, másik részről az akkumulátor méretének a hatótáv feláldozása nélküli csökkentését teszi lehetővé. Utóbbi segítheti tágasabb belsőterek kialakítását.
Az energiasűrűséget új adalékokkal érné el a Panasonic. A Reuters-nek nyilatkozó Shoichiro Watanabe, a Panasonic technológiai vezetője szerint az új adalékokkal a cellák károsodás nélkül működhetnek majd a korábbinál magasabb feszültségen.
A technológiát több lépcsőben tervezik bevezetni, míg 2030-ra el nem érik a 20 százalékos hatótáv-növekedést – osztotta meg Watanabe, aki arra azonban nem tért ki, hogy a technológia első implementálására mikor fog sor kerülni.
Felveszik a harcot az öregedéssel
Az új adalékokat egy másik fejlesztés alatt álló technológiával fogják kombinálni. Ez a bizonyos másik technológia lassítani fogja az akkumulátorcellák öregedését magas feszültségen. Mint ahogy arra az Autocar rámutat, ez különösen fontos annak fényében, hogy bár a magasabb feszültség nagyobb energiatárolási kapacitást jelent, hosszabb távon egyúttal az akkuk teljesítményének gyorsabb romlásához vezet.
autopro.hu
Kapcsolódó információk
Visszahozta a cserélhető akkut az olcsó Nokia 2.2
Android One rendszerrel érkezik a 139 dolláros, cserélhető akkumulátoros Nokia 2.2. A HMD Global nagyon sokat tesz azért, hogy visszahozza […]
Jöhet a környezetbarát akkumulátor
A Nippon Telegraph and Telephone Corp. (NTT) szerint a hálózatra kapcsolt eszközök és alkalmazások számának növekedésével előbb-utóbb gyakorlatilag kivitelezhetetlenné válik […]
Az apró nukleáris akkumulátor töltés nélküli jövőt ígér, és 2025-ben már érkezik is
A Betavolt kínai startup egy olyan nukleáris akkumulátort fejlesztett ki, amely 50 évig képes elektromos áramot termelni töltés vagy karbantartás […]
Szárazelem: kicsi, könnyű kidobni, de mérgez!
Ne gondolja, hogy az a kicsi elem, amit Ön kidob, még elmegy! Gondoljon bele, ha a településén mindenki havonta kidob […]