Akkumulátor Blog

Kifejlesztettek egy olyan akkumulátort, amely áttörést jelenthet

2022.10.05

A napjainkban elterjedt lítium-ion akkumulátorok az átlagosnál hidegebb vagy melegebb időben kevésbé működnek jól. A probléma megoldására az University California San Diego kutatói kifejlesztettek egy olyan akkumulátort, amely -40 és +50 Celsius-fokon is ugyanolyan hatékonyan működik, mint a korábbi lítium-ion eszközök átlagos hőmérsékleten – írja a hvg.hu.

A mérnökök úgy módosították az eredeti lítium-ion akkumulátort, hogy a nagyobb energiasűrűség ellenére ne menjen benne végre több kémiai reakció. Ez ugyanis rontaná a hatékonyságát, így csak minimális mértékben lehetne azon javítani. A fejlesztés sikerét jelzi, hogy a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos lap szerint az új eszköz extrém hőmérsékletben is megőrzi a kapacitása legalább 88 százalékát, a hatásfoka pedig 98 százalék körül alakul.

Az új akkumulátor azért fontos technológiai előrelépés, mert az elektromos autók akkumulátorcsomagja az autó alvázához van rögzítve, és így egy forró nyári napon az aszfalt sokkal melegebb, mint a környezete. A szakemberek remélik, hogy az új akkumulátor bekerülhet majd az elektromos autókba, így a tél folyamán, a hidegebb területeken is hosszabb utat lehetne megtenni a jelenleginél.

infostart.hu


Kapcsolódó információk

2014.11.05

Ingyen akkumulátor iPhone-hoz

Az Apple iPhone 5 modelljeinek elsõ szériája gyári hibás, így az érintett készülékek akkumulátorát ingyen cseréli az Apple. A friss […]

további részletek
2012.09.12

Üzemanyagcellával tölthetjük a mobilokat

Az Egyesült Államokban idén piacra dobnak egy hordozható üzemanyagcellát, amivel többször is feltölthetjük a mobiltelefonunkat és más eszközeinket. Az eszköz […]

további részletek
2023.02.05

Megoldották a lítium-akkumulátorok gyorstöltését – nyugdíjba mehet a grafit

Az USA Energiaügyi Minisztérium Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumának és a Knoxville-i Tennessee Egyetem kutatói felfedeztek egy kulcsfontosságú anyagot, amely a […]

további részletek
2013.04.17

Tűzveszélyes Li-ion elemek, akkumulátorok

A Li-ion akkumulátorok, és elemek szinte minden háztartásban megtalálhatók, használjuk, tároljuk őket, miközben nagyon komoly tüzeket okozhatnak. Ezt azonban egy […]

további részletek