Akkumulátor Blog

Elkészült az akkumulátor, amit bármennyiszer feltölthet, ugyanolyan sokáig bírja majd

2023.05.05

Az Új-dél-walesi Egyetem kutatóinak sikerült kiküszöbölniük a szilárdtest-akkumulátorok egyik legfőbb problémáját. A megoldás forradalmi lehet, ha kereskedelmi forgalomba kerül.
A jelenleg használt akkumulátorok egyik nagy hátránya, hogy minél többször töltjük fel és merítjük le azokat, annál inkább veszítenek a kapacitásukból. Ezért van az, hogy egy néhány éve használt okostelefon kevesebb ideig bírja egy feltöltéssel, mint egy új, és emiatt tartanak még most is sokan attól, hogy elektromos autót vásároljanak.

A Nature Materials című tudományos lapban megjelent publikációból azonban kiderül, az Új-dél-walesi Egyetem kutatóinak sikerült egy olyan akkumulátort létrehozniuk, ami épp a fent említett problémát küszöböli ki.

Az IFLScience szerint a lítiumion-akkumulátorok folyékony elektrolitjával ellentétben a szilárdtest-akkumulátorok – ahogy a nevük is sugallja – szilárd közeget biztosítanak az ionok áramlásához a töltés és a kisülés során. Emiatt gyorsabban töltődnek, nem jelentenek biztonsági kockázatot, ha az akkumulátor megreped, valamint több energiát tudnak tárolni, mint folyékony társaik. Jelenleg viszont az elektródák károsodása korlátozza a használhatóságukat.

A szakemberek által fejlesztett új akkumulátorban ez a probléma nem áll fenn: az elektródák nem tágulnak és szűkülnek, amikor az ionok áthaladnak rajtuk, így nem is károsodnak. Emiatt úgy használhatók, hogy a kapacitásuk nem romlik az idő előrehaladtával.

A tesztek során 400 feltöltési és lemerítési ciklust bírt ki a szerkezet, és nem tapasztaltak semmilyen működésbeli problémát. Naoaki Yabuuchi, a kutatás vezetője szerint a szerkezet még nem tökéletes, de már közel van hozzá.

Ha elkészül, az elektromos autókat minden eddiginél gyorsabban lehet majd feltölteni, tovább bírják majd egy feltöltéssel, és az akkumulátor sem fog károsodni. Emiatt jóval olcsóbbak lehetnek, mint a jelenlegi társaik.
hvg.hu


Kapcsolódó információk

2018.01.15

Máris megvan a lítium-ion akkuk kihívója?

Az amerikai Energia minisztérium kutatói felfedezték az állításuk szerint eddig leggyorsabb magnézium-ion szilárd vezető anyagot, ami akár alaposan felforgathatja a […]

további részletek
2014.01.25

Pár év múlva cukor hajthatja a kütyüket

Keményítőt bont le cukorrá, és a lítiumos akkumulátoroknál is hatékonyabb az új biotelep. A bioakkumulátor az amerikai Virginia Tech egyetem […]

további részletek
2025.10.15

Akkumulátoroptimalizálás mesterfokon – így hozhatjuk ki a legtöbbet eszközeinkből

Gyakran kell töltenie a készülékét, és úgy érzi, az akkumulátor már nem a régi? Megmutatjuk, hogyan hosszabbíthatja meg okostelefonja, laptopja […]

további részletek
2012.12.29

Hajlékony kijelzőkhöz jöhet jól a hajlékony akkumulátor

Bizonyos termékkategóriák esetében, így elsősorban az elektronikus könyvolvasóknál a jövő egyik fontos trendje lehet a jelenlegi rigid megoldásokkal ellentétben legalább […]

további részletek