Akkumulátor Blog

Többé nem merül le a telefon? 50 évig töltés nélkül üzemelő akkumulátort fejlesztettek

2025.02.05

Az egyik legszörnyűbb érzés, amikor valamelyik hordozható elektronikus eszközünkre azért nem számíthatunk bizonyos pillanatokban, mert annak akkumulátora lemerült. Természetesen ezek előtt is volt élet, azonban mára annyira szükségessé vált egy telefon vagy egy laptop a mindennapjainkhoz, hogy annak a lemerülésétől való félelem egy igazi fóbiává alakult.


Mindennek azonban hamarosan lehet, hogy nyoma sem lesz, ugyanis Kínában egy olyan nukleáris akkumulátort fejlesztettek ki, amely akár 50 éven keresztül is üzemel töltés és különösebb karbantartás nélkül.

A formabontó aksit a pekingi székhelyű Betavolt névre keresztelt startup fejlesztette. A vállalat elmondása szerint az akkumulátoruk a világon az első, amely megvalósítja az atomenergia miniatürizálását azáltal, hogy nukleáris nikkel-63 izotópot helyeztek el egy érménél kisebb modulba. Az akkumulátor úgy működik, hogy a bomló izotópok által felszabaduló energiát elektromos árammá alakítja.

A következő generációs akkumulátor fejlesztése ráadásul már a kísérleti tesztelési szakaszba lépett, így hamarosan tömegesen gyárthatják kereskedelmi eszközökhöz, így akár telefonokhoz és drónokhoz is.

A Betavolt atomenergiával működő akkumulátorai több eszköz esetében is kielégíthetik a hosszú élettartamú áramellátás szükségleteit, például repülőgépek, orvosi berendezések, mikroprocesszorok, fejlett érzékelők, kis drónok és mikrorobotok esetében. Ez az új energetikai innováció segít Kínának abban is, hogy élen járjon a mesterségesintelligencia-forradalom legújabb fejezetében

– idézi a cég közleményét az Independent.

A Betavolt első nukleáris akkumulátora 100 mikrowatt teljesítményt és 3 V feszültséget tud leadni, mérete pedig 15 × 15 × 5 köbmilliméter, azonban a cég 2025-re 1 watt teljesítményű akkumulátor gyártását tervezi. Az akkuk kis mérete azt jelenti, hogy sorozatban is használhatók nagyobb teljesítmény előállítására, a cég emiatt olyan mobiltelefonokat képzel el, amelyeket soha nem kell feltölteni, és drónokat, amelyek örökké repülhetnek. Az aksi réteges kialakítása ráadásul egyben azt is jelenti, hogy nem gyullad ki vagy robban fel egy hirtelen erőhatásra, ugyanakkor mínusz 60 és plusz 120 Celsius-fok közötti hőmérsékleten is képes üzemelni.

Sem az emberre, sem a környezetre nem veszélyes

Az atomenergiával kapcsolatban a legtöbbször az emberre és a környezetre való veszélyt hozzák fel ellenérvként, amely a kínai startup szerint az új akkumulátoruk esetében sem áll fent.

A Betavolt által kifejlesztett akkumulátor teljesen biztonságos, nincs kívül sugárzás. Így alkalmas az emberi szervezetben alkalmazott orvosi eszközökben, például a pacemakerekben vagy műszívekben történő használatra is

– emelte ki a cég.

Ráadásul az akkumulátor lebomlása sem jelent veszélyt az emberre és az élővilágra, így végre olyan atomenergiát alkalmazó megoldás születhet, amely a környezetvédők szerint is rendben van.

Az atomenergiát használó akkumulátor környezetbarát. A bomlási periódus után a nikkel-63 a réz stabil izotópjává alakul, amely nem radioaktív, és nem jelent veszélyt vagy szennyezést a környezetre

– zárta közleményét a vállalat.

index.hu


Kapcsolódó információk

2024.08.05

Egy perc alatt tölthető szilárdtest-akkumulátort készítettek, ami a lítium-ion energiatárolók trónjára törhet

Az akkumulátor hajszálvékony rétegekből áll össze, nem gyúlékony és sokáig megőrzi teljesítményét, de egyelőre csak a laboratóriumi változata létezik. A […]

további részletek
2025.02.15

Folyékony akkumulátor: kutatók rájöttek, hogyan lehet folyadékban tárolni az elektromosságot

A Stanford Egyetem kutatói a megújuló energiatárolás területén jelentős előrelépésnek nevezhető új technológiát mutattak be, amely átalakíthatja a tiszta energia […]

további részletek
2015.09.25

Örökké élhet a szuperakkumulátor

Az akkumulátorok belsejének szilárdítása lehet az örökké tartó telepek kulcsa. A Samsung mérnökei a terület élenjáró kutatóival együtt dolgoznak a […]

további részletek
2013.03.25

Akkumulátor teszt: abszolút győztes az iPad

oggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon melyik internettábla bírja egyetlen feltöltéssel a legtovább. A brit Which? Tech Daily blog […]

további részletek