Üzemanyagcellával tölthetjük a mobilokat
2012.09.12Az Egyesült Államokban idén piacra dobnak egy hordozható üzemanyagcellát, amivel többször is feltölthetjük a mobiltelefonunkat és más eszközeinket. Az eszköz egy vastagabb okostelefonra hasonlít, és az üzemanyaggal megtöltött patron akkora, mint egy öngyújtó. A technológiát a Lilliputian Systems fejlesztette ki, amely tíz éve vált ki az MIT-ből.
Az üzemanyagcellára bármilyen usb-n tölthető eszközt ráköthetünk. Az árát még nem közölték, de a patronok körülbelül annyiba kerülnek majd, mint egy kávé a Belvárosban.
liliputian 600×302
A Lilliputian szerint eleinte csak az új technológiákra fogékonyak vesznek majd ilyen töltőt, de az elektronikus kütyük energiaigénye miatt arra számítanak, hogy sok lesz az érdeklődő, különösen az egyetemi hallgatók, a turisták, illetve az út közben is videojátékokat gyűrő tinédzserek köreiben.
Már sokan megpróbálkoztak a hordozható üzemanyagcellák kifejlesztésével, de ezek a próbálkozások többnyire el is buktak. A Lilliputian azonban egy speciális membránt helyezett egy szilíciumostyára, amit az Intel gyárt le neki egy kimondottan erre a célra átépített üzemben. Az egyedülálló technológia hosszabb üzemidőt biztosít, mint a korábbi rivális megoldások – mondta Mouli Ramani, a vállalat üzletfejlesztési igazgatóhelyettese.
„Az összes korábbi eszközzel az volt a probléma, hogy metanol vagy nátrium-borohidrid volt az üzemanyaguk. Amikor megépítették a terméket, az semmiben nem volt előnyösebb az akkori lítiumion akkumulátoroknál” – mondta Ramani. A Lilliputian üzemanyagcellája 10-14-szer fel tud tölteni egy iPhone 4-est egyetlen patronnal, tehát a felhasználónak hetekig nem kell konnektor közelébe kerülnie. A patronokat pedig úgy gyátják le, hogy azokat repülőgépre is fel lehessen vinni.
index.hu
Kapcsolódó információk
Akkumulátor lesz a jövő pólója
Mobil akkumulátorként is működhetnének a jövő ruhái. A Dél-karolinai Egyetem két kutatói olyan szövetet dolgozott ki, amelyek hatékonyan képesek energiát […]
Lesz valaha normális akku a telefonokhoz?
Lassan elérünk odáig, hogy a telefonjaink már mindent tudnak, ami csak elképzelhető, egyvalami mégsem változott a mobilos ősidők óta: az […]
Grafénnel leheltek új életet Edison akkumulátorába
A Thomas Edison által több mint száz éve kifejlesztett, tölthető akkumulátoros technológiát fejlesztette tovább a Stanford Egyetem csapata. Az eredeti […]
Kiválóan teljesít a Samsung Galaxy S4 GT-I9505 akkumulátora
A Samsung Galaxy S4 megjelenését követően sokakban merült fel a kérdés, hogy vajon hogyan fog teljesíteni az akkumulátor. Megvan a […]