Gyorsabban merülnek a frissített iPhone-ok
2013.05.05Aki még nem frissítette iPhone-ja operációs rendszerét, az egyelőre ne is tegye: az iOS 6.1.3 verziójával, úgy tűnik, nincs minden rendben.
Hazai és nemzetközi felhasználói fórumokon is egyre többen panaszkodnak: a szoftverfrissítés után jóval kevesebb lett iPhone-juk üzemideje, mint előtte volt. Az Apple Support fórumában olyat is olvasni, akinek készenléti állapotban – tehát amikor semmit nem csinál mobiljával – 7 percenként csökken egy százalékkal az akkumulátor töltöttsége.
A jelzések alapján úgy tűnik, hogy az aktuális iPhone-ok zöme érintett: iPhone 4-nél nem jelentkezik a probléma, a 4S és a hosszú üzemidővel reklámozott iPhone 5 modelleknél viszont igen.
Az iOS decemerben kiadott, 6.0.2 verziójában már volt hasonló hiba, amit azóta egyszer már javított az Apple.
Amíg az új szoftverre várunk, érdemes szemügyre venni az olyan, alternatív megoldásokat, melyekkel akár 15 perc alatt is teljesen feltölthető egy iPhone.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Megint lángolnak a Sony akkumulátorai
A Sony összesen százezer darab hibás laptop-akkumulátort kénytelen visszahívni, mert azok túlhevülhetnek, és tűzveszélyesek. Az USA fogyasztóvédelmi hatósága (Consumer Product […]
Többé nem merül le a telefon? 50 évig töltés nélkül üzemelő akkumulátort fejlesztettek
Az egyik legszörnyűbb érzés, amikor valamelyik hordozható elektronikus eszközünkre azért nem számíthatunk bizonyos pillanatokban, mert annak akkumulátora lemerült. Természetesen ezek […]
Toshiba: Szupergyorsan tölthető akkumulátor
Jövőre érkeznek a következő generációs akkumulátorok mobil eszközeinkbe. A Toshiba új Líthium-Ion akkumulátorának egy perc kell a 80%-os töltöttséghez, és még […]
Elindult a világ első lítium alapja
Könnyebben elérhetővé vált a kisbefektetők számára is a világ legjobb áramtároló képességével rendelkező lítium is, amit már széles körben használnak […]