Akkumulátor Blog

Rizzsel lehetnek jobbak az akkumulátorok

2013.08.15

A rizs héjából készült anódokkal tízszer nagyobb kapacitású telepek készülhetnek.

A jelenleg elterjedt lítium-ion akkumulátorok anódja – amely a telepeknek az a pozitív töltésű elektródája – többnyire szénből készül: a kémiai reakció során az elektronok ebből áramlanak ellentétes töltésű elektróda, a katód felé a telep kisülésekor.

Az akkumulátorok következő generációs, nagyobb kapacitású változataiban azonban már szilíciumból készülhet az anód, amellyel dél-koreai kutatók szerint tízszeres kapacitást lehet elérni – írja az Ars Technica technológiai portál.

A kutatók szerint rizspelyvából, vagyis a rizsszemek külső védőburka lehet a jövő akkumulátorainak egyik fontos alapanyaga. Ez annak köszönhető, hogy a rizspelyva mintegy húsz százalék szilícium-dioxidot tartalmaz, amely egyébként a baktáriumokat és kártevőket távol tartó, de a nedvességet és oxigént átengedő réteget képez a növényben.

Az eddigi kísérletek során a szilícium anódként való használata nem vált be, mert az akkumulátor töltése során az anyag megduzzad, a kisülése során pedig zsugorodik, melynek hatására pedig túlságosan hamar tönkremegy. Dae Szu Dzsunga dél-koreai kutató és csapatának vizsgálatai szerint megfelelő savas és hőkezeléseket követően a rizs héjából 99,9 százalékos szilícium-dioxidot lehet előálítani, amelyet még további kezelésekkel szilíciummá lehet alakítani.

A kutatók az új típusú anód vezetőképességének növelése érdekében szénréteggel vonták be a szilícium anódot, amely nem csak nagyobb teljesítményt biztosított a hagyományos anódoknál, de kapacitásából kétszáz lemerülést és töltést követően sem veszített semmit.

Ahhoz, hogy a rizspelyva az akkumulátorok anódjainak elterjedt alkotóeleme legyen, még arra is szükség van, hogy egy olyan eljárást dolgozzanak ki, amellyel a szilícium kinyerését költséghatékony módon megoldja.

origo.hu


Kapcsolódó információk

2012.10.10

Öntöltő akkumulátor

A Georgia Tech kutatói olyan akkumulátort hoztak létre, amely egyszerre képes a mechanikai energiát felvenni és elraktározni, vagyis önmagát tölti. […]

további részletek
2008.07.27

Az akkumulátorok világa

Olykor unottan megállapítjuk, hogy megint lemerült számítógépünk vagy telefonunk energiaforrása. Természetesen Murphy idôtlen törvényeinek engedelmeskedve ez az esemény akkor következik […]

további részletek
2012.11.20

Külső HDD akkumulátorral, WiFi-vel és USB 3.0-val

A MiniStation Air névre keresztelt hordozható külső merevlemez 500 GB-nyi adattároló kapacitást kínál, amelyet 802.11 b/g/n típusú WiFi adapter segítségével, […]

további részletek
2012.09.25

Öt év múlva jön a viselhető akkumulátor

Az LG Chem, a világ egyik legnagyobb kémiai cége kifejlesztett egy kábel alakú lítium-ion akkumulátort, ami csupán néhány millimeter átmérőjű, […]

további részletek