Akkumulátor Blog

Kigyulladó akkumulátorok: megvan a hiba!

2014.04.05

Újra repülhet az energiatakarékos Boeing – feltárták a gyártás során keletkező hibákat.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szerint biztonságos a Boeing 787 Dreamlinerek új gyártási technológiája és a gép rendszerein végrehajtott módosítás, amelyet a korábbi akkumulátorproblémák miatt kellett elrendelni.

A hivatal szerdán honlapján közölte, hogy a 2013 januárjában alakult testület a megbízhatósági adatokat vizsgálva megállapította, hogy az első 16 hónapban a géptípus a többi Boeinghez hasonló rendelkezésre állást mutatott, ugyanakkor az akkumulátorhiba miatt átfogó vizsgálatot kellett elrendelni, amely a tervezési, gyártási és összeszerelési folyamatokat is érintette. A vizsgálatok a gyártási folyamatban találtak kisebb hibákat.

Emellett az FAA szakemberei a gép kritikus rendszereit is ellenőrizték, ezek előállítási és minőségbiztosítási folyamataiban találtak kisebb hibákat, ezek kijavítására négy ajánlást tett az FAA. Ezek mellett a bizottság úgy ítélte meg, hogy a gép átalakítása az elvárt biztonsági szintnek megfelelő.

A Boeing kompozit anyagokból épített, a korábbiaknál takarékosabb hajtóművekkel felszerelt 787-esének akkumulátoraival korábban több probléma is volt. A Japan Airlines Ubéból Tokióba tartó 2013. január 16-ai járatának meg kellett szakítani az útját, mert az egyik akkumulátor kigyulladt. Ugyanez a hiba történt a társaság egy másik, Bostonban parkoló 787-esével is.

Ezt követően a JAL és az All Nippon Airways is kivonta a szolgálatból a géptípust és vizsgálatot rendelt el, majd az FAA is megtiltotta a típus üzemeltetését a légitársaságoknak, és felszólította a Boeinget, hogy tervezze át a légi iparban addig nem használt lítium-ion akkumulátorokat. Az amerikai gyártó ennek eleget tett, az FAA április 27-ével ismét engedélyezte a Dreamlinerek repülését.

Legutóbb idén januárban, szinte pontosan egy évvel a JAL Ube-Tokió járatának műszaki hibája után volt probléma a Dreamliner akkumulátorával: a JAL járata Tokió – Narita repülőteréről Bangkokba indult volna, a repülést megelőző ellenőrzés során a szakemberek füstöt észleltek, és a figyelmeztető lámpák akkumulátorproblémát jeleztek. A további vizsgálatok kiderítették, hogy az energiaforrás egyik cellája szivárgott, az esetet a Boeing is megerősítette.

ma.hu


Kapcsolódó információk

2020.01.25

Tényleg gyorsabban merülnek a telefonok télen

Nem legenda, sajnos az akku technológia még nem fejlődött eleget. Habár a telefonokkal egyre szebb képeket lehet csinálni, egyre erősebb […]

további részletek
2023.04.05

Hogyan töltsem a telefonomat?

Válassz megfelelő töltőt: Használj olyan töltőt, amely kompatibilis a telefonoddal. Ellenőrizd a töltő csatlakozójának típusát, hogy megfelel-e a telefonodnak.

további részletek
2014.02.25

Szárazelem: kicsi, könnyű kidobni, de mérgez!

Ne gondolja, hogy az a kicsi elem, amit Ön kidob, még elmegy! Gondoljon bele, ha a településén mindenki havonta kidob […]

további részletek
2024.06.05

Ez az akkumulátor a belső égésű motorok legnagyobb híveit is megingathatja

A hatótávolsággal kapcsolatos aggodalom elleni háború folytatódik, mivel egyre több autógyártó mutat be új, ultragyors töltést támogató akkumulátorcsomagokat. Legutóbb a […]

további részletek