Akkumulátor Blog

Akku feltöltés: fél perc alatt kész

2014.05.15

Vadonatúj technológiának köszönhetően akár fél perc alatt is feltölthetők lesznek a jövő okostelefonjainak akkumulátorai. Az egyre növekvő kijelzők, egyre nagyobb teljesítményű processzorok elviekben már évek óta méretesebb és lényegesen rugalmasabb akkumulátorokat igényelnének, ám ezen tartozékok fejlesztése hosszú évek óta stagnál. Az izraeli StoreDot most egy olyan új technológiát fejlesztett ki, amely segítségével mindössze fél perc alatt feltölthető lesz az erőforrás.

A Nanodot nevű technológia bio-organikus peptid molekulákon alapszik. Jelenleg kész van egy prototípus, amely egyelőre a Samsung Galaxy S3-mal működik, ám sorozatgyártásba nem kerülhet az újdonság 2016 vége előtt. A prototípus egyelőre igencsak méretes, bár feltehetően ez nem sokakat zavarna, cserébe a mindössze fél perces töltési időért.

Arra vonatkozóan egyelőre nincs információnk, hogy az ilyen mértékű töltéshez milyen típusú akkumulátor szükséges, valamint hogy a sűrű, extrém gyors energiafelvétel milyen sűrű akkumulátor cserét igényel majd. A hírek szerint az új akkumulátor gyártási költségei közel negyven százalékkal magasabbak mint a hagyományos változatoké, a végleges töltő és akkumulátor pedig kétszer annyiba kerülhet majd mint a most elérhetők. Valljuk be őszintén, nem nagy ár!

telefonguru.hu


Kapcsolódó információk

2022.08.05

Cserélhető szilárdtest-akkumulátor forradalmasíthatja a közlekedést – Villanyautósok

Bemutatta a világ első, cserélhető akkumulátoros kétkerekű elektromos járművek számára tervezett szilárdtest-akkumulátorát a Gogoro, amely jó eséllyel új szintre emeli […]

további részletek
2013.11.25

Vízálló külső akkumulátor az EVOLVE-tól

Új, vízálló külső akkumulátort vezetett be az EVOLVE, amely nemcsak nagy kapacitású, de megfelel az IP67-es szabványnak is. Hab a […]

további részletek
2012.12.07

Törvények, törvények ….

a hordozható másodlagos (újratölthető) elemek és akkumulátorok, valamint a gépjárműelemek és -akkumulátorok töltéskapacitását jelzőcímkézés szabályainak a 2006/66/EK európai parlamenti és […]

további részletek
2014.06.15

Több akkumulátor a Google moduláris telefonjaiban

Az egyénire szabás új szintjét érhetjük majd el a moduláris készülékekkel, egynél több akkumulátorral. A cég a napokban tette közzé […]

további részletek