Dupla akkumulátor kerül a telefonokba
2015.06.15A Gionee hamarosan egy olyan okostelefont fog bemutatni, melynek borítása alatt két darab akkumulátor rejtőzik. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezen akksik pontosan milyen kapacitással rendelkeznek, illetve, hogy milyen formában lesznek cserélhetők, az viszont tény, hogy nem kevesebb mint 213 grammra katapultálják a telefon tömegét.
A Gionee M5 egyébként nem a világ első dupla akksis készüléke, ugyanis a márciusi Mobil Világkongresszuson már ott volt egy bizonyos Innos D6000-es telefon, mely hasonló áramforrás konfigurációval bírt.
Ebben a mobilban egész konkrétan egy fixen beszerelt 2500 mAh kapacitású akksi, illetve egy bármikor könnyen cserélhető 3500-as akkumulátor található – a szimmetrikus microUSB Type-C csatin keresztül mindkét akksi egyszerre tölthető.
Visszatérve a 152x76x8,6 milliméteres Gionee M5-re, ennek a telefonnak az előlapját egy 5,5 colos képátlójú és 1280×720 pixeles felbontású AMOLED érintőkijelző uralja, a megfelelő számítási teljesítményről pedig egy négymagos 1,3 GHz-es chipset gondoskodik. Említést érdemel továbbá a 2 GB RAM, a 16 GB flashmemória, a microSD bővítőslot, illetve a 8 és 5 megapixeles kamerák.
mobilport.hu
Kapcsolódó információk
Így kímélhetjük mobilunkat és érhetjük el, hogy minél tovább tartson az akkumulátor
A lítium-ionos akkumulátorokat próbáljuk meg mindig 60-70 százalék körüli töltöttségen tartani, ezzel meghosszabbíthatjuk az élettartamukat Milyen gyakran kell feltöltenünk a […]
Szerves anyagokból épül fel az új akkumulátor
Az NEC Corporation munkatársai új típusú tölthető akkumulátort fejlesztettek ki, mely javarászt szerves anyagokon alapul. Az új áramforrást főleg számítástechnikai […]
Két hétig bírja töltés nélkül az új okostelefon
Egy készülék azoknak, akik csak a lehető legritkábban szeretnék töltőre dugni smartphone-jukat. Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már ahhoz, hogy amennyiben […]
Környezetbarát akkumulátor Németországból
Míg a megújuló energiára való átállás kritikus fontosságú a klímacélok elérése érdekében, a nap- és szélenergia bevezetése továbbra is komoly […]
