Akkumulátor Blog

A GM új akkumulátora adhat igazán lökést az e-forradalomnak

2020.04.25

General Motors (GM) nemrég bemutatta a hosszú távú elektromos autó stratégiáját, amelynek célja, hogy évente egymillió elektromos autót tudjanak értékesíteni. Ennek záloga a gyártó által fejlesztett Ultium akkumulátor, amely a tervek szerint 60 százalékkal növeli az elektromos autók hatótávolságát.

A General Motors többször is kiemelte, hogy céljuk egy hatékonyabb akkumulátor létrehozása volt, amelyet be tudnak illeszteni bármely járművükbe mérettől és formától függetlenül. Adam Kwiatkowski, a GM egyik igazgatója szerint az Ultimum rendszer koronaékszere maga az akkumulátor.

A lényege, hogy a különböző cellákat téglaként pakolják majd egymásra, ez pedig történhet vertikálisan, vagy akár horizontálisan is. A modulok állhatnak 6,8,10 vagy 12 részből, attól fuggően, hogy az adott modellnél mekkora erőkifejtésre van szükség.

Szintén fontos újítás, hogy a mostani technológiának köszönhetően, akár 60 százalékkal is nőhet az elektromos autók hatótávolsága, ez pedig lényeges, hiszen a legtöbb vásárló részben emiatt halogatja az elektromos jármű vásárlását.
Illusztráció: AFP/2016 Getty Images/Scott Olson
origo.hu


Kapcsolódó információk

2016.08.25

Feltalálták az akkumulátorok Szent Grálját

Évek óta próbálkoznak azzal kutatók, hogy új akkumulátortechnológiát fejlesszenek ki, ám a kutatások rendkívül lassan haladnak. Az amerikai energetikai minisztérium […]

további részletek
2020.10.15

Már fejlesztik az 1000 évig működő akkumulátort

Az okostelefonoktól kezdve az elektromos autókig bezárólag, a világ energiatárolási megoldásainak jelenleg központi elemét jelenti a lítium-ion technológia. A lítium-ion […]

további részletek
2024.10.05

Beszédes hír: akkumulátor-céget vett a John Deere

Kifejlesztik és szolgáltatják A Deere & Company nemrég megállapodott az ausztriai székhelyű Kreisel Electric akkumulátortechnológiai szolgáltató többségi tulajdonának megszerzéséről. A […]

további részletek
2018.12.25

2025-től saját akkumulátor „gigagyárat” üzemeltetne Európában a Volkswagen

A német Manager Magazin értesülései szerint az autógyártó a koreai SK Innovation nevű vállalattal karöltve hoznák létre a gyárat egy […]

további részletek