A Tesla a lítiumra, a Toyota a magnéziumra hajt
2016.07.25Az elterjedt lítium-ionosnál kisebb, olcsóbb és biztonságosabb lehet a magnézium-ion akksi. Kár, hogy mintegy 20 év múlva terjedhet csak el.
Filmbe illő jelenetek játszódtak le a hetekben a Toyota észak-amerikai kutatóintézetében (TRINA).
Rana Mohtadi kémikus hölgy felfigyelt kollégái beszélgetésére, akik azon keseregtek, hogy minden elektrolit tönkreteszi a magnéziumot, így nem tudnak haladni a magnézium-ion akkumulátor fejlesztésével.
A hidrogéncellákkal dolgozó Mohtadinak beugrott, hogy találkozott olyan elektrolit oldattal, ami akár a magnéziummal is kompatibilis lehet.
Közös csoportot alakítottak és kísérletekkel igazolták, hogy a reakció csakugyan működik.
„Három fő összetevő kell az akkumulátorhoz: egy anód, egy katód és egy elektrolit. Az anód a magnézium, az elektrolitot most találtuk meg, így már a katód kutatására koncentrálhatunk” – foglalta össze Paul Fanson, a TRINA energiatároló-kutatással foglalkozó részlegének vezetője.
Bár a kreatív együttműködésnek hála, nagyot léptek előre, a Toyotánál úgy számolnak, nagyjából húsz év múlva terjedhet csak el a technológia.
Erre azonban senki ne vegyen mérget, hiszen a nagyközönségnek is elérhető Tesla 3 bejelentésével új korszak kezdődött az elektromos autózásban. Az elektromos közlekedés forradalma pedig az akkumulátorok kampányszerű fejlesztését hozza magával.
Egyelőre a már bevált lítium alapú technológia a befutó, de az igények a becslések szerint 2023-ra meghaladják a lítiumkitermelés kapacitásait.
Elektromos meghajtású Toyota i-Road (MTI/EPA/Franck Robichon)
Ráadásul nemcsak az autókhoz kell a lítium, de a mobiltelefonok és laptopok akkumulátorában is ezt találjuk.
A magnéziumról régóta ismert, hogy több energiát képes tárolni, mint a lítium, de eddig a megfelelő elektrolit keresésénél elakadtak.
A lítium azért sem tökéletes, mert levegőn gyúlékony, így a biztonság kedvéért grafitrudakba ágyazva használják, ami rontja az akkumulátor teljesítményét.
A magnézium viszont nem lép reakcióba a levegővel, ráadásul nagyobb mennyiségben is elérhető.
Elon Musk, a Tesla vezére valószínűleg már mindent tud a Toyota laborjában tett felfedezésről, de továbbra is a bevált módszerre épít.
Nemrég jelentette be, hogy az óriási kereslet miatt akár menet közben is bővíteni fogja a cég Nevadában épülő akkumulátorgyárát.
A Tesla 3 szedánból három hét alatt több mint 400 ezret rendeltek elő, amivel a vásárlók még az optimizmusáról híres üzletembert is meglepték.
hirado.hu
Kapcsolódó információk
Somfalván 300 MWh-s folyadékáramos akkumulátor épül
Az elmúlt hetekben Somfalva, vagy németül Schattendorf neve azért vált ismertté, mert a hírek szerint a település vezetői pénzt akarnak […]
Óriási akkumulátor kerülhet a Samsung Galaxy Tab S7+ 5G táblagépbe
A hatalmas akkumulátor és az ebből fakadó üzemidő-növekedés lehet a Samsung következő táblagépének egyik legfontosabb újdonsága, bár a termékmegjelölés alapján […]
5 dolog, amit kapcsoljunk ki az új telefonban
Valamennyien olyan okostelefont akarunk, amelyik gyorsan betölti az alkalmazásokat és hosszú – minél hosszabb – üzemidőt biztosít. És nincs olyan […]
Magyar cég fejleszt különleges akkumulátor-technológiát
A hazai cég a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatásával a „Zöld ipari innováció” program keretében az ólom-savas akkumulátorok élettartamának meghosszabbításán dolgozik, […]