Akkumulátor Blog

Akkumulátor lesz a jövő pólója

2012.12.10

Mobil akkumulátorként is működhetnének a jövő ruhái. A Dél-karolinai Egyetem két kutatói olyan szövetet dolgozott ki, amelyek hatékonyan képesek energiát tárolni, bírják a többszöri újratöltést és pólót is lehet varrni belőle – adta hírül a BBC online híroldala.

A kutatást vezető Li professzor a receptet is közreadta: a pólót előbb fluorid oldatban áztatták, majd megszárították és oxigénmentes környezetben sütötték nagy hőfokon. A sütés közben a szövet cellulóz szálai aktív szénné alakultak, a hajlékonyságuk azonban megmaradt. A kutatók az anyag kis részeit elektródaként használva arra jöttek rá, hogy az képes töltést tárolni. A tárolóképességet tovább lehet javítani az elszenesedett anyag mangánoxiddal való bevonásával. Már pár nanométer vastag magnánoxid réteg is növeli a tárolható kapacitást.

Az elszenesedett szövetből készített kondenzátorok több ezer újratöltési és kisütési kör után is működőképesek maradtak. Kapacitásuk csupán öt százalékot csökkent a tesztek alatt. Li professzor szerint az eszközök alkalmasak lehetnek arra, hogy a hordozható elektromos eszközöket, például mobilokat, feltöltsék.

„Szövetből készült ruhát viselünk minden nap. A pamut pólónk akár töltést is hordozhat a jövőben, amivel fel lehet tölteni a mobilt vagy az iPad-et” – mondta Li professzor. A tudós szerint a hajlékony akkumultorok a jövő feltekerhető vagy összehajtogatható laptopjainak is fontos alkatrészei lesznek.

origo.hu


Kapcsolódó információk

2018.04.15

Így kímélhetjük mobilunkat és érhetjük el, hogy minél tovább tartson az akkumulátor

A lítium-ionos akkumulátorokat próbáljuk meg mindig 60-70 százalék körüli töltöttségen tartani, ezzel meghosszabbíthatjuk az élettartamukat Milyen gyakran kell feltöltenünk a […]

további részletek
2018.07.15

Néhány érv, miért rosszabb a vezeték nélküli mobiltelefon töltés

Pár éve még az androidosok extrája volt, ma már – főként az iPhone piacra lépésével – majdnem előírássá vált, hogy […]

további részletek
2020.03.15

Melyik telefon akkuja bírja a legtovább?

Már kapható 6.000 mAh-s akkumulátorral szerelt okostelefon is, azonban nem kézenfekvő, hogy a nagyobb akku magasabb üzemidőt is jelent. A […]

további részletek
2020.05.25

Egy töltéssel 2000 kilométer

A lítium-kén akkumulátor hozhatja el az elektromos autózás forradalmát? Egy ausztrál cég kutatása szerint igen: az elméleti hatótáv 2000 km, […]

további részletek