Akkumulátor Blog

Akkumulátor-ügy: fizethet az Apple az iPhone-tulajdonosoknak

2023.12.05

Hosszas jogi eljárások után az akkumulátor-ügy miatt fizetnie kell az Apple-nek az iPhone-vásárlóknak. A cég direkt lefojtotta a telefonjai teljesítményét.

Az Apple egy 5 évvel ezelőtt kiadott frissítésével direkt lerontotta az iPhone-ok teljesítményét. A cég állítása szerint az akkumulátorok üzemidejét védték ezzel, a felháborodott felhasználók szerint ez inkább egy trükk volt arra, hogy minél hamarabb vegyenek újabb telefont. 2018-ban sokan tapasztalhatták, hogy az iPhone-juk akkumulátor-töltöttségi szintje hiába volt 30 százalék körül, a készülékek hirtelen leálltak. A frissítés ezt a problémát akarta orvosolni, mint utóbb kiderült azzal, hogy a teljesítmények visszafogásával lecsökkentette a hirtelen leállások számát.

A társaság elismerte, hogy a frissítés rontotta a 6-os és 7-es iPhone-ok teljesítményét, de azt nem, hogy hibázott volna. Több per is indult ellene. Az egyik amerikai peres eljárás 2020-ban azzal zárult, hogy az Apple vállalta, hogy egy kisebb összeggel kártalanítja az iPhone-vásárlókat. A cég azt mondta, hogy az igénylések számának függvényében

330 és 500 millió dollár között fizethet kompenzációt.

Ezen felül a Kalifornia állam, valamint Alameda és Los Angeles megye által indított külön perben is született egy egyezség, ott 113 millió dollár kifizetésében egyeztek meg.

Ezek az ügyek több jogi fórumot is megjártak aztán. Az utolsó jogi akadály most hárult el, az Apple-nek fizetnie kell – írja az amerikai Forbes.

Mennyit kapnak az iPhone vásárlók?

2020-ban 3 millió amerikai felhasználó jelentette be az igényét arra, hogy kompenzációt kérjen. Ők olyan vásárlók, akik iPhone 6 vagy 7-es modellel rendelkeztek. Az nem világos, hogy mennyi pénzt kaphatnak most. A Forbes szerint korábbi bírósági dokumentumok alapján 2,2 millió igénylést fogadtak el és az egyes vásárlók fejenként 65 dollárt kaphatnak. Ez mai árfolyamon 23 ezer forint. Egy új készülék árához képest nem nagy összeg, de összesen komoly kiadást jelent majd az Apple számára.

Ez azt is jelenti, hogy a korábban kalkuláltakhoz képest – legalább is az amerikai piacon – olcsóbban megússza az Apple. Ha valóban 2,2 millió igénybejelentés volt csupán sikeres, akkor összesen 256 millió dollárt kell majd kompenzációra költenie.

forbes.hu


Kapcsolódó információk

2021.10.05

Jönnek a következő generációs akkumulátorok

Jelentősen növelhetik például az elektromos járművek hatótávolságát. A lítium-oxigén elemek stabilitása és teljesítménye jelentősen javulhat egy olyan testre szabott elektrolit […]

további részletek
2018.11.15

Drágább lesz az akkumulátorcsere az iPhone-okban

A végéhez ér az Apple kedvezményes ajánlata, drágább lesz az akkumulátorok cseréje. Az Apple tavaly tette közzé az iOS azon […]

további részletek
2014.06.05

Végre: 2 hónapos üzemidejű új okostelefon

Nem csak a hálószobában fontos, ki meddig bírja, a mai okostelefonokkal is az a baj, hogy túl gyorsan lemerülnek. Egy […]

további részletek
2008.10.02

Keresik az akkumulátor utódját

Ígéretes jelöltek: nanocsöves ultrakondenzátorok Népszabadság • Szentgyörgyi Zsuzsa • 2008. március 31. Életünk központjába került a biztonságos energiaellátás. Egyre sokasodnak […]

további részletek