Akkumulátor Blog

Akkumulátorgyártásba kezdene a Tesla?

2020.05.15

A Tesla egy ideje már érdeklődést mutat az akkumulátorgyártás iránt, ezt erősíti meg ez a megrendelésük is. A felszerelést a dél-koreai Hanwha cégtől rendelték, és először a fremonti, majd a többi Tesla-gyárban is használni fogják. Májusban várható, hogy a Tesla az akkumulátorgyártással kapcsolatban tesz majd bejelentést.

A megrendeltek eszközök az akkumulátorgyártás utolsó folyamatához szükségesek, amikor a cellákat először töltik fel, majd merítik le. Lényegében aktiválják az akkumulátorok celláit, amihez kifejezetten magas feszültségre is nagymértékű pontosságra van szükség, hiszen ez a többórás művelet az akkumulátor élettartamát illetően kulcsfontosságú.

A fenti berendezésen túl a Hanwha más alkatrészeket is forgalmaz, például az elemek és a cellák gyártásához és hegesztéséhez szükséges szerszámokat. Hogy a Tesla ezekből is rendelt-e, azt nem tudni.

Bejelentés várható

A Tesla május harmadik hetére tervezi az úgynevezett „Battery Day”-t, amin várhatóan az akkumulátorgyártásról tesznek majd bejelentést. Korábban szó esett már arról is, hogy a Tesla új vegyületekkel kísérletezik, melyek növelhetik az akkumulátorok élettartamát és hatékonyságát. A hibridcellás akkumulátornak nevezett technológia még a kezdeti fázisban jár.

Jelenleg a Tesla partneri viszonyban áll a három legnagyobb akkumulátorgyártó céggel: a Panasonic a Gigafactory 1-be, az LG Chem és a CATL pedig a Gigafactory 3-ba szállít akkumulátorokat – írja az Electrive.

autopro.hu


Kapcsolódó információk

2022.08.25

Te is elköveted ezt a hibát a telefonod töltésekor? Megmutatjuk, hogy mire érdemes figyelned

Néhány apró trükköt betartva nem kell hamar lecserélned a telefonod akkumulátorát. Hiába fejlődik a technika, sajnos még nem tartunk ott, […]

további részletek
2015.03.25

34 napig bírja a legújabb okostelefon

Ennek a készüléknek az ígéretek szerint csak igen ritkán kell találkoznia a hálózati töltővel.A Lenovo ezúttal egy vérbeli középkategóriás androidos […]

további részletek
2014.06.25

BatteryBox: külső akkumulátor, ami akár notebookot is tölthet

A Gbatteries egy új külső akkumulátort készített, amely több szempontból is érdekes. A BatteryBox névre keresztelt szerkezet a vállalat speciális […]

további részletek
2016.10.05

Sikerült megduplázni az akkumulátorok kapacitását

A 2012-ben az MIT (Massachusetts Institute of Technology) berkein belül indult SolidEnergy Systems úgy tűnik tényleg megtalálta az akkumulátorok Szent […]

további részletek