Egy töltéssel 2000 kilométer
2020.05.25A lítium-kén akkumulátor hozhatja el az elektromos autózás forradalmát? Egy ausztrál cég kutatása szerint igen: az elméleti hatótáv 2000 km, a költségek pedig jóval kisebbek, mint a lítium-ion technológia esetében.
A Transpack.hu-n megjelent cikk a lítium-kén akkumulátorokról:
A Brighsun nemrégiben bejelentette, hogy lítium-kén akkumulátorokon dolgoznak, melyek elméleti hatótávolsága közel 2000 km lenne egy feltöltéssel. A vállalat eredményét 8 évnyi kutatómunka előzte meg, és azt állítják, hogy a lítium-kén akkumulátorok tárolókapacitása 5-8-szorosa, mint a hagyományos akkumulátoroké. Azt azonban nem tudni, mit is értenek hagyományos akkumulátorok alatt. Az új Li-S technológiának további előnye, hogy akár 1700 töltési ciklus után is megtartja a tárolókapacitása 91 százalékát.
A Brighsun szabadalmaztatott egy újfajta technológiát, mely megakadályozza a poliszulfid képződését a kénkatódon, és hatékonyan gátolja a lítium dendritikus növekedését az anódon. A technológia így már alkalmazhatóvá válik az elektromos autók akkumulátoraiban is.
A nyersanyag-utánpótlás sem okoz problémát, Ausztráliában könnyen hozzáférhető nyersanyagokkal dolgoznak, amelyek számításaik szerint, még több száz évre elegendőek, olvasható az e-cars.hu cikkében. Az akkumulátor kilowattóránkénti ára pedig kevesebb, mint 100 ausztrál dollár, amivel jóval olcsóbb, mint a lítium-ion technológia.
Az új technológia széleskörű elterjedésére még várnunk kell. A Brighsun egyelőre befektetőket keres, hogy megkezdődhessen a gyártás, és további teszteket végezhessenek.
A cég nem csak autóipari használatra szánja a technológiát: a vállalat szerint ilyen akkumulátorral egy okostelefon több mint egy hétig üzemelhetne.
Amennyiben ez a technológia valóban olyan hatékony, mint ahogy azt mondják, az nem csak az elektromos autózás világában hozhat hatalmas fordulatot, hanem az élet több területén is.
formula.hu
Kapcsolódó információk
Ötödével növelné az e-autók hatótávját a Panasonic
A nagy akkumulátorgyártók közé tartozó Panasonic olyan technológia bevezetésére készül, amivel a mostanihoz képest 20 százalékkal nagyobb távolságot tehetnek majd […]
Ezt kell tudnod a szilárdtest-akkuról
A szilárdtest-akkumulátor működési elve ugyanaz, mint a hagyományosnak, ugyanúgy van benne anód és katód, és lítium ionok vándorolnak a kettő […]
Ettől él sokáig az akkumulátor 5. rész
Szerencsére van orvosság a bajra. Az egyik a megelőzés, vagyis ügyelni kell arra, hogy az akku feszültsége ne süllyedjen 12,5 […]
A szilícium-karbon akkumulátortechnológia forradalma mobil eszközökben
Akkumulátor Teljesítményének Növelése A modern mobil eszközök prioritássá teszik az akkumulátor élettartamát, a gyártók folyamatosan keresik az innovatív megoldásokat az […]
