Elon Musk sokkal jobb akkumulátorokat jósol a villanyautókba
2020.11.05A villanyautó-gyártás legnagyobb problémája jelenleg is a nagy, nehéz és drága akkumulátor, de ha a Tesla alapítójának jóslata beigazolódik, a helyzet sokat javulhat.Musk szerint 3-4 éven belül nagyszériás gyártásba kerülhetnek a 400 Wh/kg-os, hosszú életciklusú cellák. Ez pedig jó nagy előrelépés lenne a jelenlegi állapothoz képest, hiszen mos a Tesla által használt 2170-es hengeres Panasonic cellák 260 Wh/kg-ot tudnak. Azaz ha Elon Musknak igaza lenne, az bő másfélszeres növekedést jelentene az energiasűrűségben. Ez a jelenlegi méretek mellett akár 1000 km körüli hatótávot jelenthet, vagy ami még vonzóbb lehetőség, harmadával kisebb méretű és tömegű akkucsomagot, arányosan alacsonyabb áron.
A hogyanra vonatkozó kérdésekre állítólag a szeptember 22-ei Battery Day nevű Tesla rendezvényen érkezik a válasz, de a találgatás már megindult. Egyes szakértők szerint a megoldás a szilícium nanoszálas anóddal gyártott cella lehet, amely egy ismert, de jelenleg csak kis sorozatban, lényegében laboratóriumi körülmények között készülő, ezért igen drága megoldás.
A Panasonic korábban azt nyilatkozta, hogy a Teslákban használt 2170-es cellák energiasűrűségét öt éven belül 20%-kal biztosan tudná növelni.
totalcar.hu
Kapcsolódó információk
Gyorsan meríti és lassítja mobilját a Facebook alkalmazása? Törölje, és állítsa be ezt
Az alsó- és középkategóriás mobiltelefonokon szinte luxus a Facebook alkalmazását használni, hiszen sokszor lassítja a telefont, az akkumulátor pedig jóval […]
Tűzveszélyes akkumulátorokat hív vissza a Sony
A noteszgépek piacán időként előfordulnak akkumulátorokkal kapcsolatos visszahívások – ezek hol kevesebb, hol pedig több modellt érintenek. A legfrissebb visszahívást […]
Áttörés: rájöttek, hogy miért merülnek le egyre hamarabb az akkumulátorok
Amerikai kutatóknak nemrég sikerült rájönniük, mi okozza, hogy az akkumulátorok egy idő után már kevesebb energiát tudnak tárolni. Hiába hirdetik […]
5 tipp, ami segít megnövelni az akkumulátorod élettartamát
Megfelelő odafigyeléssel kiállják az idő próbáját.Az akkumulátorok üzemidejének maximalizálásához elengedhetetlen azok helyes használata és karbantartása. Ezek meglétével egy akkumulátor akár […]
