Ezek válthatják le a lítium-ionos akkumulátorokat
2020.05.05Az Artemys névre keresztelt projektben olyan félvezetős akkumulátorokat próbálnak gyártani, melyek folyadék és polimer nélkül is működőképesek lennének. Ha sikerül a projekt, akkor lényegében megszületik a lítium-ionos akkumulátorok kevésbé környezetkárosító utódja, ami nagy lépés lenne az elektromos autózásban.
A német kormány által támogatott Artemys projektben a Fraunhofer IKTS mellett olyan nagy cégek is részt vesznek, mint a BMW, a BASF vagy a Thyssenkrupp, de kisebbek is szerepet kapnak, mint például a félvezetőkben jártas Rehm Thermal Systems.
A teljesen kerámiával fedett, félvezetős akkumulátor elkészítése során sem folyékony, sem pedig polimer anyagokat nem használnak, csak különböző oxidokat és szulfátokat. Ez a megoldás növeli a hatékonyságot, hiszen az elektródák a gyakorlatban nagyon közel helyezkednek el egymáshoz, és mivel a folyékony anyag nem képes mechanikailag megakadályozni azok véletlen összeérését, úgynevezett szeparátort kell a vezetők közé tenni. A szilárd elektrolitos akkumulátoroknál viszont maga az elektrolit biztosítja a mechanikai elválasztást. A szeparátor jelentős részt is kitehet egy akkumulátor térfogatából, így annak elhagyása növeli az energiasűrűséget.
Ez lehet a jövő az elektromos autók számára
A kutatásban részt vevők abban reménykednek, hogy ez a megoldás jelentheti a jövőt az elektromos autók számára, és az ilyen akkumulátorok használatával elhagyhatják a lítium-ionos akkumulátorokat – írja az Electrive.
Egyelőre még nem ismert semmilyen időpont azzal kapcsolatban, hogy a tervezet mikor válhat valósággá.
autopro.hu
Kapcsolódó információk
Miért nincs a hajlékony telefonokban hajlékony akku?
Lehet, hogy ezt a kérdést már nem sokáig teszik fel, a zürichi műszaki egyetemen ugyanis elkészült egy hajlítható, csavarható, nyújtható […]
Ez az akkumulátor akkor töltődik, ha te sírsz
A szupervékony akksi elsősorban az intelligens kontaktlencsék áramellátásáért felelne. Ha már gondolatolvasó sapka is létezik, talán annyira nem meglepő, hogy […]
Töltsd telefonodat a turmixgépről
Az elektromágneses mezők erejét kihasználó kütyüt készített egy német fejlesztő, amivel akár konyhai eszközökről is tölthető egy akkumulátor. Minden elektromos […]
A cink-levegő akkumulátor forradalmasíthatja az elektromos járműipart?
Rendszeresen érkeznek a hírek arról, hogy egy új akkutechnológiát vizsgálnak éppen a kutatók, vagy a mérnökök, ami aztán majd jó […]