Gyorsabban merülnek a frissített iPhone-ok
2013.05.05Aki még nem frissítette iPhone-ja operációs rendszerét, az egyelőre ne is tegye: az iOS 6.1.3 verziójával, úgy tűnik, nincs minden rendben.
Hazai és nemzetközi felhasználói fórumokon is egyre többen panaszkodnak: a szoftverfrissítés után jóval kevesebb lett iPhone-juk üzemideje, mint előtte volt. Az Apple Support fórumában olyat is olvasni, akinek készenléti állapotban – tehát amikor semmit nem csinál mobiljával – 7 percenként csökken egy százalékkal az akkumulátor töltöttsége.
A jelzések alapján úgy tűnik, hogy az aktuális iPhone-ok zöme érintett: iPhone 4-nél nem jelentkezik a probléma, a 4S és a hosszú üzemidővel reklámozott iPhone 5 modelleknél viszont igen.
Az iOS decemerben kiadott, 6.0.2 verziójában már volt hasonló hiba, amit azóta egyszer már javított az Apple.
Amíg az új szoftverre várunk, érdemes szemügyre venni az olyan, alternatív megoldásokat, melyekkel akár 15 perc alatt is teljesen feltölthető egy iPhone.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Kisebb, olcsóbb és erősebb akkumulátorokon dolgozik a GM
A GM China a napokban látott neki tesztelni annak az akkumulátornak a prototípusát, melynek segítségével kedvezőbb áron érhetőek majd el […]
Sokkoló: eddig fogják bírni a méregdrága elektronikai eszközeid 1.rész
Tanulságos cikk jelent meg az akkumulátorral bíró kütyük várható élettartamáról, és sajnos cseppet sem rózsás a helyzet. Bizonyára mindannyian átéltünk […]
Túlmelegedő HP akkumulátorok visszahívása
A HP azonnali közleményben tudatta az ügyfeleivel, hogy számos 2007 augusztusa és 2008 márciusa között forgalmazott notebookjuk hibás akkumulátorral üzemel, […]
Üzemanyagcellával tölthetjük a mobilokat
Az Egyesült Államokban idén piacra dobnak egy hordozható üzemanyagcellát, amivel többször is feltölthetjük a mobiltelefonunkat és más eszközeinket. Az eszköz […]