Akkumulátor Blog

Hatórányi napsütéssel feltölthető mobiltelefon

2011.04.01

A floridai CTIA telekommunikációs szakkiállításon az innovációs díjat nyerte el a francia Wysips cég azzal a rendkívül vékony, mindössze egytized milliméteres fotovoltaikus (a fényt árammá alakító) fóliával, amelyet be lehet építeni a mobileszközök képernyőjébe.

A prototípus 6 óra alatt töltött fel egy telefon akkut. A Wysips már tárgyal arról, hogy a speciális réteg gyártáskor kerülhessen a képernyőre. Ilyen fóliával megtermelhetnék a maguk energiáját az utcai jelzőtáblák, vagy akár a sátrak, a vitorlák is.
Az amerikai Motorola már négy éve beharangozta a napelemes telefonkijelzőt, de abból azóta sem lett semmi.
Az utóbbi napok további akkumulátoros híre a Nature Nanotechnology szakfolyóiratban jelent meg. Az Illinois-i Egyetem kutatóinak prototípusában szivacsra emlékeztető anyag felhasználásával növelik meg a katód és az elektrolit felületét, így a feltöltéshez akár századannyi idő – egy elektroautónál néhány perc, egy mobiltelefonnál pár másodperc – elég, utána pedig az akku ugyanannyi áramot, ugyanannyi ideig tárolna, mint a mostaniak.

Forrás: http://hvg.hu – 2011. március 30.


Kapcsolódó információk

2013.12.25

Szenzációs újdonság az akkumulátorok világában

Miközben az utóbbi évtizedekben az autó egy kerekeken guruló számítógépközponttá alakult, addig az elektronikus rendszerek számára életfontosságú energiát tároló akkumulátor […]

további részletek
2009.06.09

Toshiba: Szupergyorsan tölthető akkumulátor

Jövőre érkeznek a következő generációs akkumulátorok mobil eszközeinkbe. A Toshiba új Líthium-Ion akkumulátorának egy perc kell a 80%-os töltöttséghez, és még […]

további részletek
2025.04.05

A gyorstöltés tényleg tönkreteszi a telefonok akkumulátorát?

A gyorstöltés valóban hazavágja a mobil akkumulátorát? Összetett kérdésről beszélhetünk, így nem árt tisztában lenni az alapokkal. Az elmúlt időszakban […]

további részletek
2024.11.05

Új fejlesztésű akkumulátorok: 90%-kal olcsóbbak lehetnek

Kínai kutatók egy olyan új anyagot fejlesztettek ki, amely jelentősen csökkentheti az akkumulátorok gyártási költségeit, és potenciálisan kiválthatja az akkumulátorokban […]

további részletek