Íme a világ legkisebb, eldobható telefontöltője
2015.03.15Az alábbi eldobható telefontöltő pici és könnyű, tényleg bárhol velünk lehet, ha egyszer tömeggyártásra kerül.
Még a legkisebb női táskában sem foglalnak nagy helyet a Mini Power nevű hordozható okostelefon-töltők, amelyek tervei egy kínai dizájner fejéből pattantak ki, és az ötletgazda mégdíjat is nyert velük.
Tulajdonképpen egy perforált lemezről lehetne letörni a biológiailag lebomló anyagokból készült töltőket, amelyeknek 2 órás, 4 órás és 6 órás változatuk van, ki-ki azt választja, amennyi időre életet szeretne lehelni telefonjába.
Az egyszer használatos telefontöltő ötlete persze nem új, Ázsiában tele vannak velük a boltok, azonban ezek cseppet sem környezetkímélők, szemben a Mini Power tokjával. Persze a parányi akkumulátor a kapszulák belsejében nem lebomló, viszont nem a szokásos lítium-ion cellákból épül fel, hanem úgynevezett papír akkumulátorról van szó, azaz nem tartalmaz nehézfémeket. Könnyű feltölteni, s tervezője úgy gondolja, hogy abban a boltban lehetne cserélni egy újra, ahol megvásárolta valaki, a régit pedig újra töltenék, s ismét értékesítenék.
Koncepcióról lévén szó, egyelőre ne is keresse senki, mindenesetre most lenne jó a számára egy Kickstarter-projekt indítása benicar blood pressure.
HVG
Kapcsolódó információk
Tekerjünk kakaót a lemerült telefonba
Az Eton Power Turbine 2000 belső akkumulátora 2000 mAh-s. A mobilnet és a GPS használata bármelyik telefon akkumulátorát megeheti, az […]
Melyik csúcsmobil akksija bírja a legtovább?
Lássuk, hogy a nemrégiben érkezett high-end készülékek közül mely modelleknek kell a legritkábban randevúzniuk a hálózati töltővel! A gyártók egyrészt […]
Olyan, mint egy vitaminkapszula az apró iPhone-akksi
Természetesen felbomló, apró akkumulátort terveztek, amely nem csak környezetbarát, de gyorsan használható is. Kartonból készítenének apró, energiakapszulaként működő akkumulátort, mely […]
Ha az akkumulátor lesz az új olaj, akkor Kína lesz az új Szaúd-Arábia?
Az USA-ban és Európában is komoly lobbizásba kezdtek az elektromos autók gyártói, hogy a kormányok és az Európai Bizottság segítsék […]