Akkumulátor Blog

Jön a csavarható, tekerhető szuper-akkumulátor

2017.01.25

Még kettővel korábbi iPhone generáció híresült el amiatt, mert állítólag túlságosan könnyen meg lehetett hajlítani a telefont. Egy ilyen akció egyik elektronikai eszköznek sem tesz jót, hiszen az erő hatására szakadnak az áramkörök, sérülnek a forrasztások, de legfőképp az akkuk sínylik meg a dolgot, hiszen a lítiumion-telepekben található elektródák, illetve elektrolit vegyület egysége megbomlik.

Ha így áll a helyzet, akkor miért is ne lehetne hajlítható energiaforrást létrehozni, ha ez a kijelzőkkel már úgyis sikerült. Az akkuk esetében ez a mágia jóval bonyolultabb, de a nagy cégek kutatói ennek ellenére egy ideje dolgoznak a megoldáson. Legutóbb a Panasonic számolt be róla, hogy hol tartanak a fejlesztésekben, amiből kiderült, hogy meglepően előrehaladott állapotban.

A japánok büszkén mutatták be a mindössze 0,55 mm vékony lítiumion-akkumulátort, ami egy kartonlap módjára hajlítható, csavarható. Azért a fullos tekergetés még nem megy, de 25 mm-t már hajlik az új akkumulátor, ha pedig a közelébe engednének bennünket, mi pedig alaposan meg szeretnénk tekergetni, akkor azt maximum 25 fokos szögben tehetnénk meg vele.

A fizikai jellemzőkből kiderülhet, hogy komoly teljesítmény egyelőre nem szorult ezekbe a lapszerű telepekbe. Mérettől függően 17,5, illetve 60 mAh-s kapacitásról van szó, ami a mostani mobilok 2-3-4 ezres értékeihez valóban szerénynek tűnik (és az is), viszont ezeket nem is nyolcmagos, qHD felbontású kijelzővel szerelt okostelefonok energiaellátására használnák. Egyelőre legalábbis.

Ez a forma, illetve teljesítmény elegendő lenne az úgynevezett hordható eszközökhöz, azaz fitnesz trackerekhez, okosórákhoz és hasonló kütyükhöz. Az elmúlt években egyre több intelligens, áramkörökkel, szenzorokkal ellátott sport és egyéb ruházatot mutattak be, de a Panasonic találmánya nem csak ezeknél, hanem bármilyen olyan eszköznél beválhat, ahol nincs szükség hatalmas kapacitásra, hajlékonyságra azonban igen.

A gyártók nem egyszer húzták el előttünk a mézesmadzagot a ki-, behajtható kijelzőjű mobilokkal, a valóban feltekerhető, digitális újságpapírral, amelyeknél minden esetben valami hasonlóra lesz szükség. A Panasonic nem beszél egyelőre arról, hogy mikor kerülnek piacra az új akkuk, de már folynak a tárgyalások, folytatódnak a fejlesztések, szóval hamarosan probléma nélkül tekeredhet a farzsebbe tett mobil.

24.hu


Kapcsolódó információk

2018.04.05

200 milliárd forintért épül koreai akkugyár Komáromban

Újabb dél-koreai autóipari beruházás érkezik az országba, ugyanis Magyarországon nyit gyárat az ország egyik legnagyobb autóakkumulátor-gyártója, az SK Innovation. A […]

további részletek
2022.11.05

A hatalmas víz akkumulátor az Alpok alatt átírhatja a megújuló energiák helyzetét Európában

Svájc bemutatta a legújabb innovációját a megújuló energiák területén: a hatalmas víz akkumulátort. Az előző hónapban kezdte meg a működését […]

további részletek
2016.05.05

Már 300 km-t is képes megtenni egy töltéssel!

A BMW i divízió a jelentős mértékben megnövelt hatékonyságú akkumulátorával nemcsak a kompakt méretű elektromos autója modellváltozatainak számát, hanem annak […]

további részletek
2024.08.05

Egy perc alatt tölthető szilárdtest-akkumulátort készítettek, ami a lítium-ion energiatárolók trónjára törhet

Az akkumulátor hajszálvékony rétegekből áll össze, nem gyúlékony és sokáig megőrzi teljesítményét, de egyelőre csak a laboratóriumi változata létezik. A […]

további részletek