Jön az SMS: most érdemes feltölteni az akkumulátort
2013.03.05Informatikai cégek sora verseng annak megoldásán, hogyan lehetne elérhető közelségbe hozni a szélenergia a közúti közlekedésben való hasznosítását.
A cél, hogy a villanyautók akkumulátorait éppen akkor legyen érdemes feltölteni – tehát akkor legyen olcsó az áram, és erről az autók üzemeltetői értesüljenek is – , amikor a villamos energia rendszerben éppen túl sok a villamos energia, írja a vg.hu.
A probléma hatványozottan jelentkezik Németországban, ahol a be-, belendülő szélparkok extra szabályozási feladatot rónak a villamos energia rendszer irányítójára, de gond Magyarországon is. Ám hiába született már több éve a gondolat, hogy villanyautók akkumulátorainak bevonásával kellene visszaállítani a villamos energia rendszer egyensúlyát, a megvalósítás a műszaki, főként informatikai nehézségek miatt még várat magára. A probléma megoldására felállt az uniós Edison konzorcium, amelyet részben a dán klíma- és energiaügyi minisztérium pénzel. A társulásnak többek között egy olyan mérő, elemző és irányító infrastruktúrát kell létrehoznia, amelyben az autók kommunikálhatnak a villamos energia rendszerrel.
A feladat informatikai részéhez kapcsolódó IBM zürichi kutatóközpontja már elindított egy olyan tesztet, amely során a fogyasztók mobiltelefonon is irányíthatják villanyautóik feltöltését, és nyomon követhetik energiaköltségeiket. Ehhez egy nagyjából telefonkönyv méretű készüléket kellett beépíteni a kísérletben részt vevő autókba, amely információt gyűjt a jármű akkumulátorának töltöttségéről, aktuális földrajzi helyzetéről és az energiaforrásról, majd mindezt továbbítja az IBM felhőre. Az alkalmazással az autós az akkumulátor optimalizált töltési módját át is ruházhatja az elektromos szolgáltatóra.
Kapcsolódó információk
Akkumulátor teszt: abszolút győztes az iPad
oggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon melyik internettábla bírja egyetlen feltöltéssel a legtovább. A brit Which? Tech Daily blog […]
Külső HDD akkumulátorral, WiFi-vel és USB 3.0-val
A MiniStation Air névre keresztelt hordozható külső merevlemez 500 GB-nyi adattároló kapacitást kínál, amelyet 802.11 b/g/n típusú WiFi adapter segítségével, […]
Szándékos gyártási hibák miatt mennek tönkre az elektromos készülékek
Egy német tanulmány szerint egyes gyártók előszeretettel használnak gyenge minőségű alkatrészeket, szándékosan lerövidítve ezzel az elektromos készülékek élettartamát. A technológiai […]
Tűzveszélyes Li-ion elemek, akkumulátorok
A Li-ion akkumulátorok, és elemek szinte minden háztartásban megtalálhatók, használjuk, tároljuk őket, miközben nagyon komoly tüzeket okozhatnak. Ezt azonban egy […]