Környezetbarát akkumulátor falevélből?
2016.07.05Amerikai kutatóknak újabb ötletük van akkumulátorok létrehozására: falevelet sütöttek meg, majd nátriumot adagoltak hozzá.
A kísérletben egy elszenesedett tölgyfalevelet alkalmaztak, telepumpálták nátriummal, ez szolgáltatta a demonstrált akkumulátor anódját. A vizsgálatról az ACS Applied Materials Interfaces folyóiratban számoltak be.
Hungpien Li, a vizsgálat egyik szakembere szerint a levelek mindenhol megtalálhatóak, ezáltal könnyen alkalmazhatóak. Más kutatók már feltárták, hogy a dinnye- és banánhéj, valamint a tőzegmoha is felhasználható eme módon, a falevelek viszont kevesebb előkészítést igényelnek.
A kutatók már egy ideje igyekeznek nátriumra alapozott akkumulátorok létrehozásával. A legtöbb ma alkalmazott, többször tölthető akkumulátor lítiumot használ. A nátrium tovább tartja a töltést, viszont nem bír ki annyi lemerülést és újratöltést, mint a lítium. Az egyik kihívás olyan anódalapanyag fellelése, amely kompatibilis a nátriummal. Jelen esetben a szakemberek csupán annyit tettek, hogy a falevelet egy órán keresztül 1000 Celsius-fokon “sütötték”, ezáltal csak a szénstruktúra maradt fenn.
A tölgyfalevél alsó oldala pórusokkal tarkított, amelyeken keresztül felszívja a vizet. Az új dizájnban nátrium elektrolitokat nyelnek el. Felül, a levelet szívóssá tevő szénrétegek olyan nanostrukturált szénlapokká válnak, amelyek elnyelik a töltéssel rendelkező nátriumot.
Fej Sen, a kutatás másik szerzője szerint a levél természetes formája eleve megfelel az akkumulátor szükségleteinek: kicsi felszíni terület, sok kis szerkezet szoros csoportban, és a nátrium elektrolit használatához megfelelő méretű és formájú belső struktúrák.
A kutatók kifejtették, más természetes anyagokkal, úgymint farostokkal is kísérleteznek. Szavaik szerint a falevelet a természet eleve úgy alkotta meg, hogy energiát tároljon el későbbi felhasználásra, ezáltal ilyen módú alkalmazásával az energiatárolás környezetbaráttá tehető.
A következő lépésben szeretnék megvizsgálni a különféle típusú leveleket, hogy felleljék, melyiknek van a legjobb vastagsága, szerkezete és rugalmassága az elektromos energia eltárolásához.Watch movie online The Transporter Refueled (2015)
hirado.hu
Kapcsolódó információk
Egy tudományos áttörés megdöntheti a lítium-ion elemek uralmát
Kutatók létrehoztak egy olyan nátriumion-akkumulátort, ami olyan hatékony, mint néhány lítiumion-aksi – írja a ScienceAlert. A lítiumion-akkumulátorok nem kifejezetten környezetszennyezőek, […]
8 órás HP, 9 órás Asus
Nyolcórás HP: A „nyolc óra munka” a másik olyan fogalom, amely az idei CES-sel vonul be a notebookos szegmensbe az […]
Hajlékony kijelzőkhöz jöhet jól a hajlékony akkumulátor
Bizonyos termékkategóriák esetében, így elsősorban az elektronikus könyvolvasóknál a jövő egyik fontos trendje lehet a jelenlegi rigid megoldásokkal ellentétben legalább […]
5 hatásos tipp az okosmobil gyorsítására
Idővel a puszta használattól lelassulnak az Androidok. Néhány egyszerű módszer alkalmazásával újra gyorsak lesznek. Még tárhelyet is nyerünk az alább […]