Akkumulátor Blog

Megérkezett a lítium-ionos akkumulátorok utódja?

2008.10.08

A ZPower tesztelés alatt álló akkumulátora 30 százalékkal nagyobb teljesítményt és biztonságosabb működést ígér a hagyományos lítium-ionos egységekhez képest.

A hordozható eszközök térhódításával — MP3-lejátszó, mobiltelefon, noteszgép stb. — egyre fontosabb tényező az akkumulátorok teljesítménye, azaz az általuk biztosított az üzemidő.

A ZPower boszorkánykonyhájából kikerült akkumulátor a héten megrendezett Intel Fejlesztői Fórumon került bemutatásra. A vállalat fejese, Ross Dueber elmondása szerint termékük mintegy 30 százalékkal nagyobb teljesítményre képes, mint napjaink lítium-ionos akkumulátorai, ráadásul a túlterhelést is sokkal jobban bírja, így a baleset-, illetve tűzveszély előfordulásának lehetősége is jóval alacsonyabb.

Megérkezett a lítium-ionos akkumulátorok utódja?

A ZPower akkumulátora igazi kémiai mestermű: polimer és cink egyvelegéből álló anód, elválasztó réteg, valamint ezüstből készült katód alkotja a technológiai alapot. A cellák ez esetben vizet tartalmaznak, szemben a hagyományos akkumulátorok kevésbé biztonságos lúgos alapjával.

A ZPower termékében felhasználásra került cink és ezüst 95 %-ban újrahasznosítható. Ezt a környezetbarát szemléletet tovább erősíti az, hogy a már elhasználódott akkumulátorokat a gyártó visszavásárolja, és így a fogyasztó következő egységhez kedvezőbb áron juthat hozzá.

A cink-ezüst-alapú akkumulátorok előzetes sorozatgyártása már megkezdődött, a kérdés csupán az, hogy a szóba jöhető partnercégek mennyire lesznek vevők az újdonságra. Ross Dueber elmondása szerint egy nagyobb vállalattal már sikerült megegyezniük, de a dolgukat jelentősen megnehezíti az, hogy az új akkumulátor karakterisztikájához hozzá kell igazítani a hordozható eszköz áramfelhasználását, és ez ugye plusz kiadásokat jelent.

Forrás: DailyTech


Kapcsolódó információk

2008.11.19

Szerves anyagokból épül fel az új akkumulátor

Az NEC Corporation munkatársai új típusú tölthető akkumulátort fejlesztettek ki, mely javarászt szerves anyagokon alapul. Az új áramforrást főleg számítástechnikai […]

további részletek
2025.07.15

Örök akkumulátor? – Ezzel a fejlesztéssel olyan sokáig bírja, mint eddig semmi

Kis túlzással örök garanciás akkumulátor születik a tudósok keze nyomán, akik egy új eljárással több mint tízszeresére képesek növelni az […]

további részletek
2009.06.29

Panasonic firmware frissítés!

A Panasonic új firmware-t jelentett be a Li-ion akkumulátorokkal működő fényképezőgépeivel kapcsolatban. A frissítés lényege a biztonsági előírások figyelembe vételével […]

további részletek
2021.11.15

Nyakunkon az akkumulátorok új korszaka

Az elektromos autók legdrágább, legtöbbet említett alkatrésze az akkumulátor, ezért ezek olcsóbbá tételére, könnyítésére és kapacitásuk növelésére hatalmas erőfeszítések zajlanak. […]

további részletek