Akkumulátor Blog

Melyik csúcsmobilnak a legjobb az akksija?

2014.08.15

Lássuk, hogy a nemrégiben érkezett felsőkategóriás készülékek közül mely modelleknek kell a legritkábban randevúzniuk a hálózati töltővel!
A gyártók egyrészt megadják, hogy pontosan hány mAh kapacitású akkumulátor található a termékeinkben, másrészt pedig leközölnek néhány használati-, illetve készenléti idő adatot, melyek azonban a legtöbb esetben köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Még szerencse, hogy a független tesztekben meg lehet bízni.

A PhoneArena akkumulátor toplistjája azt vette alapul, hogy átlagos terhelés mellett meddig bírja a telefonok akkuja. A nemrégiben érkezett csúcsmobilok közül az LG G3-é az első hely (8 óra 50 perc), majd pedig a Samsung Galaxy S5 (8 óra 20 perc), illetve a Sony Xperia Z2 (8 óra 10 perc) és a HTC One (M8) (7 óra 12 perc) következik a sorban. Az abszolút toplista élén egyébként a Sony Xperia T2 Ultra (10 óra 16 perc), illetve a Sony Xperia M2 (9 óra 19 perc) tanyázik.

Az esetleges elfogultságot, vagy pontatlanságot kizárandó, érdemes néhány pillantást vetni a rivális GSMArena hasonló toplistájára is, amely a készenléti időt vizsgálja (tehát azt az időtartamot, amíg használaton kívül lemerül a telefon). Ezen a közelmúltban debütált flagship modellek közül a Sony Xperia Z2 szerepel a legelőkelőbb helyen a maga 89 órás értékével. Ezután következik a 72 órás Samsung Galaxy S5, a 71 órás HTC One (M8), illetve a 69 órás LG G3. Ennek a toplistának a legelején a Nokia Lumia 1520 (107 óra), az LG G Flex (101 óra), illetve a Sony Xperia T2 Ultra (96 óra) található. Az Apple iPhone 5s egyébként a PhoneArena használat közbeni tesztjében mindössze 5 óra 2 perces eredményt ért el, a GSMArena pedig mintegy 54 órás készenléti időre minősítette ezt a készüléket.

Summa summarum elmondható, hogy nem minden az akkumulátor kapacitás értéke, hiszen a használati időt nagymértékben befolyásolja a készülék fogyasztása (és a használati szokások), ezenkívül pedig azt is érdemes megnézni, hogy a vásárlásra kiszemelt telefonnak cserélhető-e az akkumulátora. No és persze minden esetben remek szolgálatot tehet egy külső akkumulátor, melyre bármikor egyszerűen rádughatjuk megfáradt mobilunkat.
Ilyen akksi van az LG G3-ban

mobilport.hu


Kapcsolódó információk

2023.04.05

Hogyan töltsem a telefonomat?

Válassz megfelelő töltőt: Használj olyan töltőt, amely kompatibilis a telefonoddal. Ellenőrizd a töltő csatlakozójának típusát, hogy megfelel-e a telefonodnak.

további részletek
2013.01.15

Külső segítség mobilozóknak

Vajon a telefongyártók ugyanazt a hibát követik majd el, mint évekkel ezelőtt a számítógép-gyártók? Mindegyik gyártó a számítási és a […]

további részletek
2015.08.25

5 dolog, amit rosszul tudsz a mobilod töltéséről

1. Az utángyártott töltő tönkrevágja az akkumulátort Itt rögtön fontos különbséget kell tennünk a megbízható gyártók és a hamisítványok között. […]

további részletek
2018.06.25

Lítiumos akkumulátorgyár Miskolcon

Magyarországon építi első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég. A 2019-re elkészülő üzem elektromos hajtású autók […]

további részletek