Örökké élhet a szuperakkumulátor
2015.09.25Az akkumulátorok belsejének szilárdítása lehet az örökké tartó telepek kulcsa. A Samsung mérnökei a terület élenjáró kutatóival együtt dolgoznak a megoldáson.
A Samsung és a Massachusetts-i Technológiai Intézet kutatói közösen dolgoztak ki egy olyan eljárást, amely szinte örökké tartó akkumulátorok gyártását teszi lehetővé. A telepek hosszú időtartamának kulcsa a belső halmazállapot cseréje folyékonyról szilárdra januvia dosage.
A mai lítium-ion akkumulátorok szerves folyadékot használnak közvetítő elemként, ez azonban a frissen publikált eredmények szerint nem a legoptimálisabb megoldás.
A kutatást vezető mérnökök szerint a szilárd közvetítőanyag forradalmasíthatja az ismert technológiát, és sokkal tartósabbá teheti a telepeket.
Nem csak hogy sokkal lassabban használódnak el, de a szilárd belsejű akkumulátorok biztonságosabbak is, hisz alig melegszenek, és nem gyúlékonyak.
Ráadásul egy feltöltéssel is tovább bírják, ugyanis 20-30 százalékkal több hely jut bennük a felvehető feszültségnek.
A kutatócsapat szerint ez a technológia olcsó, gyorsan át lehet állni rá, és minden területen használható, legyen szó táblagépekről, okostelefonokról, vagy akár autókról. Utóbbiak esetében tényleg sokat dobna az élettartamon egy évtizedekre szóló akksi.
origo.hu
Kapcsolódó információk
A szilícium-karbon akkumulátortechnológia forradalma mobil eszközökben
Akkumulátor Teljesítményének Növelése A modern mobil eszközök prioritássá teszik az akkumulátor élettartamát, a gyártók folyamatosan keresik az innovatív megoldásokat az […]
Mik azok a szilárdtest akkumulátorok?
A szilárdtest akkumulátorok olyan típusú akkumulátorok, amelyek szilárd elektródákat és elektrolitokat használnak, szemben a hagyományos lítium-ion akkumulátorokban használt folyékony vagy […]
Túlmelegedő HP akkumulátorok visszahívása
A HP azonnali közleményben tudatta az ügyfeleivel, hogy számos 2007 augusztusa és 2008 márciusa között forgalmazott notebookjuk hibás akkumulátorral üzemel, […]
Az okostelefon-akkumulátorok új korszaka indul el
A mobiltelefon-akkumulátor technológiájában bekövetkező forradalmi fejlesztés átalakítja az iparág környezetét, a vezető márkák innovatív megközelítéseket alkalmaznak a felhasználói élmény javítása […]