Szenzációs bejelentés az IBM-től, készül a tengervizes akkumulátor
2020.08.05A tengervízben található anyagok felhasználásával alakítaná át az IBM mindazt, amit eddig a világ a kémiai alapú energiatárolásról tudott. A vállalat azt ígéri, egy éven belül elkészülhet új akkumulátoruk prototípusa, mely, ha beválik, megszüntethetné a kitettséget a különböző fémek és az iparban használt nyersanyagok irányába.
Többek között az NS Energy is beszámol arról, min dolgoznak az IBM Research boszorkánykonyháján a kutatók: tengervízből kivont, abban oldott anyagok felhasználásával helyettesítenék a most az akkumulátorok gyártásánál használt különböző fémféléket.
Az IBM egyelőre a projekt elején jár, de nyilatkozatai optimuzmusról árulkodnak. A cég egy szakmai blogon tette közzé az első információkat a tengervíz felhasználására épített akkumulátor koncepciójáról, és az mondják, jelenlegi meglátásaik szerint, csakhamar felveheti a versenyt a lítium-ionos technológiájú eszközökkel.
Sőt, a kutatók szerint akár optimálisabban is lehet majd azokat használni, mint a mostani megoldásokat.
Állításuk szerint a tengervizes akkumulátorok alacsonyabb költséggel előállíthatók, töltési idejük gyorsabb (kevesebb mint öt perc alatt eléri a 80 százalékos szintet), és akár nagyobb teljesítmény leadására is képesek lehetnek, mint a lítium-ion társaik. S nem utolsó sorban: kevésbé gyúlékonyak.
Jeff Wesler, az IBM Research alelnöke a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy
céljuk az első működő prototípus elkészítése egy éven belül.
Az akkumulátor kialakítása során nem használnak se kobaltot, se nikkelt a katód anyagához. Helyet kap viszont abban egy új összetételű folyékony elektrolit, mely sokkal jobb paraméterekkel bír, mint a korábbiak. Kidolgoztak továbbá olyan, új összetételű anyagokat is, melyeket korábban soha nem használtak még az energiatárolásban, és amik alkotóelemeit a tengervízből, azaz környezetbarát forrásból és módon tudják nyerni.
Ha az IBM sikerrel jár, annak órási jelentősége lehet az energiatárolás jövőjében.
Megoldásuk ugyanis jóval környezetkímélőbb, mint a különféle nehézfémek illetve átmeneti fémek kitermelése és felhasználása a gyártásban napjaink akkumulátoraihoz.
A most használt alapanyagok kitermelése ugyanis – jelzi az IBM – rendkívül invazív, azaz jelentős környezeti terheléssel jár úgy, hogy a források nagyja nem újul meg. De a kérdéskörhöz hozzátartozik az is, hogy sok kitermelési illetve bányászati munkához rendszeres és tömegesen előforduló jogsértések is előfordulnak egyes vállalatokhoz köthetően. Ahogy az Origo arról beszámolt, nemrégiben kongói családok pereltek be öt nagy amerikai vállalatot azzal a céllal, hogy kimondassák azok felelősségét a kongói kobaltbányákban történt tiltott gyerekmunka és ehhez kapcsolódóan, több kiskorú halálának ügyében. A kobalt alapanyagként jelenleg jórészt nélkülözhetetlen a telefonokban, számítógépekben, elektromos autókhoz használt telepek és akkumulátorok gyártásához.
origo.hu
Kapcsolódó információk
Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejlesztettek ki elektromos autókhoz
Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a […]
Sószemnyi akkumulátort terveznek
A hosszútávú cél egy olyan akkumulátor, ami nem nagyobb egy sószemnél.
Áttörést értek el a tudósok, jöhetnek az új akkumulátorok, amik sokkal tovább bírják
Az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak sikerült egy 40 éves problémát leküzdeniük, így hamarosan jöhetnek a lítium-fém akkumulátorok. Régóta dolgoznak már […]
Meddig bírja az elektromos autó akkumulátora a töltéseket?
Most nem az a kérdés milyen messzire jutsz el egy töltéssel, sokkal inkább, hogy mennyiszer teheted meg azt az utat […]
