Szupernagy kapacitású akkumulátorokat fejlesztett ki a Sony
2016.02.25A modern okostelefonok egyik évek óta legfájóbb problémájának enyhítésére talált megoldást a Sony. A cég ugyanis kifejlesztett egy olyan új akkumulátor-technológiát, aminek felhasználásával készült egységekben közel másfélszer annyi energiát lehet eltárolni, mint azon méretű hagyományos társaikban.
Az új akkumulátorok a manapság elterjedt lítium mellett kénvegyületeket használnak az energia tárolására, amire így sokkal nagyobb sűrűségben képesek. Utóbbinak köszönhetően ugyanakkora méretben mintegy 40%-kal nagyobb energiakapacitást tudnak biztosítani hagyományos társaiknál, illetve ugyanazt az üzemidőt 30%-kal kisebb méret mellett tudják garantálni.
Az egyetlen rossz hír, hogy a Sony szerint az új technológián alapuló akkumulátorok csak az évtized vége felé jelenhetnek majd meg a piacon. Így tűnik, hogy addig kénytelenek leszünk mobiljainkat továbbra is napi rendszerességgel újratölteni.
pcforum.hu
Kapcsolódó információk
Nem bírják olyan jól az iPhone-ok, ahogy az Apple állítja
A több mint 60 éve létező, brit Which? fogyasztóvédelmi csoport vizsgálata szerint az Apple „túloz” az egyes iPhone-modellek üzemidejével kapcsolatban. […]
Oukitel: jön az újabb akkumulátor-óriás
A kínai cég újabb telefonjába pakolt méretes akkumulátort, hosszú üzemidőt ígérnek. Az Oukitel nevét itthon valószínűleg kevesen ismerik, ám lapunk […]
A Teslánál feltalálhatták az akkumulátorok „szent grálját”, ami 1,6 millió km után sem megy tönkre
A jelek szerint talán mégsem volt túlzó Elon Musk legutóbbi víziója, amikor az „örök életű” akkumulátok érkezéséről beszélt. Az elektromos […]
Dupla akkumulátor kerül a telefonokba
A Gionee hamarosan egy olyan okostelefont fog bemutatni, melynek borítása alatt két darab akkumulátor rejtőzik. Azt egyelőre nem tudni, hogy […]