Szupernagy kapacitású akkumulátorokat fejlesztett ki a Sony
2016.02.25A modern okostelefonok egyik évek óta legfájóbb problémájának enyhítésére talált megoldást a Sony. A cég ugyanis kifejlesztett egy olyan új akkumulátor-technológiát, aminek felhasználásával készült egységekben közel másfélszer annyi energiát lehet eltárolni, mint azon méretű hagyományos társaikban.
Az új akkumulátorok a manapság elterjedt lítium mellett kénvegyületeket használnak az energia tárolására, amire így sokkal nagyobb sűrűségben képesek. Utóbbinak köszönhetően ugyanakkora méretben mintegy 40%-kal nagyobb energiakapacitást tudnak biztosítani hagyományos társaiknál, illetve ugyanazt az üzemidőt 30%-kal kisebb méret mellett tudják garantálni.
Az egyetlen rossz hír, hogy a Sony szerint az új technológián alapuló akkumulátorok csak az évtized vége felé jelenhetnek majd meg a piacon. Így tűnik, hogy addig kénytelenek leszünk mobiljainkat továbbra is napi rendszerességgel újratölteni.
pcforum.hu
Kapcsolódó információk
Töltés közben robbant fel a telefon, meghalt egy 14 éves lány
Az okostelefonról jut eszünkbe, hogy veszélyes lehet, pedig a benne rejlő akkumulátor miatt – ha rosszul szerelik össze – könnyen […]
Akkumulátorokért felelős miniszteri biztost neveztek ki
Március 15-től az akkumulátor iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa is lesz Magyarországnak, írja a Telex a Magyar Közlönyre hivatkozva. Palkovics […]
5 dolog, amit rosszul tudsz a mobilod töltéséről
1. Az utángyártott töltő tönkrevágja az akkumulátort Itt rögtön fontos különbséget kell tennünk a megbízható gyártók és a hamisítványok között. […]
Új megoldással nőhet az elektromos autók aksijának teljesítménye és élettartama
Az akkumulátorok hosszabb élettartama érdekében a Bosch új felhőalapú szolgáltatásokat fejleszt, melyek kiegészítik az egyedi gépjárművek akkumulátorvezérlő rendszereit. A különböző […]