Van valami a moszatokban, amitől jobbak lehetnek az akkumulátorok, egy kutatócsoport bizonyította
2022.12.15A tengeri moszatokból kinyerhető anyagokról valószínűleg senkinek sem gondolná, hogy az energiatárolásban is komoly szerepük lehet. Pedig így van.
Egy, a Bristoli Egyetem által vezetett kutatócsoport tengeri moszatokból származó anyagokat (nanoanyagokat) használt ahhoz, hogy elkészítsen egy erős akkumulátor-szeparátort. A projektet nem kisebb cél vezérli, mint az, hogy a világ egy (még) zöldebb és hatékonyabb energiatárolási megoldást tudjon alkalmazni, lényegében bármilyen területen – olvasható a The Engineer című lapban megjelent cikkben.
A lap szerint a nátrium-fém akkumulátorok (SMB-k) ígéretes, és mindemellett alacsony költségű energiatárolásra alkalmas rendszerek, amiket igen változatos feladatokra lehetne használni. Ezek fejlesztését – mutattak rá a kutatók – azonban nagyban hátráltatja az úgynevezett ellenőrizetlen dendritnövekedés. Ennek során az akkumulátorban rövidzárlat keletkezhet.
A kutatócsoport a tengeri moszatokon végzett munkája során felfedezte, hogy az abból származó cellulóz, illetve az abból kinyerhető anyagok (továbbá az azokból legyártott szeparátorok) megoldást jelenthetnek a fenti problémára – és ezzel újabb lendületet adhatnak az újabb típusú akkumulátorok fejlesztésének. A témával kapcsolatos részleteket az Advanced Materials című szakfolyóiratban tették közzé, azt is kihangsúlyozva, hogy
a moszatok végeredményben az akkumulátorok teljesítményét is javíthatják.
Jing Vang, egy bristoli intézet kutatója, a tanulmány egyik szerzője szerint a hínárszerű anyagok sokkal ellenállóbbakká tehetik a szeparátorokat, vagyis azokat az elemeket, amik elválasztják egymástól a telep egyes részeit. Szerinte a felfedezés azért is hangsúlyos, mert általa az akkumulátorok élettartama is növelhetőnek tűnik.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
A VW vegyesvállalata fejleszt szilárdtest-akkumulátorokat
Volkswagen 100 millió dollárt fektet a kaliforniai szilárdtest-akkumulátor szakértő QuantumScape-be, azzal a céllal, hogy beszálljon a tömeges sorozatgyártásba. Befejezte tervezett […]
Hogyan lesz tartós az okostelefon akkumulátora?
Az okostelefonok akkumulátorainak híresen rövid időt bírnak a régi, klasszikus maroktelefonokhoz képest, amihez mi is sok mindennel hozzájárulunk. Hol vannak […]
A hét ingyenes élő háttérképe
Egyszerűen szép a megoldás: a MyWaterrel a mobil hátterébe víz kerül, felszínén jégkockák úsznak, néha kis buborékok törnek a felszínre. […]
Az akkumulátorok élettartartama javítható egy ügyes fogással
Az Apple készülékeiben és az androidos okostelefonokban is elérhető az adaptív, más néven intelligens vagy optimalizált töltés. Ezzel növelhetjük a […]