Áttörést értek el a tudósok, jöhetnek az új akkumulátorok, amik sokkal tovább bírják
2021.07.15Az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak sikerült egy 40 éves problémát leküzdeniük, így hamarosan jöhetnek a lítium-fém akkumulátorok.
Régóta dolgoznak már azon a tudósok, hogy a jelenleg széles körben elterjedt lítium-ion akkumulátornál jobbat, hatékonyabbat tudjanak készíteni. Ez nagy előrelépést jelentene az elektromos autók számára, de valószínűleg a mobiltelefon-tulajdonosok sem ugranának el egy jelenleginél nagyobb kapacitású és gyorsabban tölthető akkumulátortól.
A megoldást a lítium-fém egység jelentheti, amit a szakemberek régóta csak az akkumulátorok Szent Gráljaként emlegetnek. Most úgy tűnik, 40 évnyi kutatás után sikerült áttörést elérni ezen a téren – számolt be róla az Independent.
A lap szerint bár laboratóriumi szinten egy ideje már létezik ez a fajta technológia, eddig nem tudtak olyan stabil szerkezetet létrehozni, aminek élettartama lehetővé teszi a hétköznapi használatot, ezzel együtt pedig a piacra lépést. Most azonban az amerikai Harvard Egyetem Műszaki és Alkalmazott Tudományi karának (SEAS) szakemberei egy olyan akkumulátorral álltak elő, aminek élettartamát 10 ezer feltöltésben és lemerülésben határozták meg. Mindez azt jelenti, hogy ha egy elektromos autóba szerelnék bele, akkor a jármű élettartama – ebből a szempontból –
akkora lenne, mint egy benzines modellé.
Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi elektromos autókhoz képest nagyobb hatótávolsággal, ugyanakkor rövidebb töltési idővel rendelkeznének.
A szakemberek az eredményeiket a Nature című tudományos lapban publikálták. Hszin Li, a SEAS egyik tudósa szerint néhány dolgot még meg kell oldani, például elkészíteni egy olyan akkumulátor tervét, amit be lehet építeni az elektromos autókba. Szerinte ez nem lesz egyszerű, ám úgy véli, sikerül leküzdeni ezt a problémát.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Tízszeresére növelhető a lítiumion akkumulátorok kapacitása
Nem a Toshiba az egyetlen, mely jelentős áttörést ért el a közelmúltban a lítiumionos akkumulátorcellák területén: a Stanford Egyetem kutatói […]
Az akkumulátor hosszabb életű lesz ezzel a módszerrel – szakértők állítják
Örökzöld vita, hogy miként töltsük helyesen a mobil és a laptop akkumulátorát. Meglehet, több gyártónak nem fognak tetszeni az alábbi […]
Jön az SMS: most érdemes feltölteni az akkumulátort
Informatikai cégek sora verseng annak megoldásán, hogyan lehetne elérhető közelségbe hozni a szélenergia a közúti közlekedésben való hasznosítását. A cél, […]
Mikor jönnek a nátriumos akkumulátorok, és mit várhatunk tőlük?
A CATL 2021-ben jelentette be, hogy két év múlva, azaz idén, megkezdi a nátriumion-akkumulátorok gyártását. A HiNa Battery tavaly novemberben […]