A termálvizek szolgálhatnak „tiszta” lítiummal Európa számára
2020.06.25A lítium az elektromos autók akkumulátorainak alapvető összetevője. Az Európai Unió a klímavédelmi vállalásainak teljesítésében, illetve az európai városok levegőjének tisztábbá tételében fontos szerepet szánna az elektromos járműveknek, ám az energiatároló egységeikhez kellő lítium bányászata jelenleg nem fenntartható módszerekkel zajlik. A fém termálvizekből kinyerése viszont környezetbarát alternatívával szolgálhat, és Európában több kitermelhető forrásra is bukkantak már.
Dél-Amerikában a lítiumot párologtató tavak használatával nyerik ki, ami a vízkészletek csökkenését eredményezi, máshol pedig a víz szennyezésével járó külszíni fejtéssel jutnak hozzá a ritka fémhez. A környezetkárosításon túlmenően további gondot jelent az, hogy az EU-ban felhasznált lítium szinte teljes egésze mindössze néhány külső államból származik, ami veszélyeztetheti az ellátást.
Szerencsére van lehetőség a változtatásra
A lítium a különböző ásványok és sók mellett geotermikus kutakban is fellelhető, és a sós geotermikus folyadékból történő kinyerése minimális környezeti lábnyommal jár csak. Míg a tradicionális eljárások során párologtatással jutnak lítiumhoz, addig a geotermikus kutakból való kinyerés során a felszínre szivattyúzott vizet a fémhez hozzájutás után visszajuttatják a kéregbe. Ezenfelül a víz által szállított hőt elektromos áram környezetbarát generálására használják.
Egy geotermikus erőmű tehát az áram- és hőtermeléssel egy időben lítiumot vagy más nyersanyagokat is termelhet, méghozzá szén-dioxid kibocsátása nélkül. Ez azt jelenti, hogy az energiaellátás dekarbonizálása költséghatékonyabban hajtható végre.
Élen Németország és Franciaország
Európában már több országban is zajlanak feltárások olyan geotermikus kutak találásának reményében, melyek lítiumot tartalmaznak. Kitermelhető forrásokra leltek már például a franciaországi Elzászban, a svájci Bázel városa mellett, valamint München és Frankfurt régióiban is, az Egyesült Királyságban pedig Cornwall megyéjében folynak feltárások. A legtöbb kitermelhető forrás egyelőre úgy néz ki, hogy Németországban és Franciaországban van. Utóbbiban a német-francia határon fekvő Soultz Sous-Forêt településénél lévő termálvíz-tározóból becslések szerint évente ezerötszáz tonnányi lítium-karbonátot lehetne kinyerni, ami az ország igényeinek 10 százalékát fedezhetné.
Az Európai Akkumulátor Szövetség (European Battery Alliance – EBA) oldalán megjelent cikk zárásként megjegyzi, hogy még további vizsgálatra szorul az, hogy Európában pontosan mekkora potenciál is rejlik a lítium termálvízből való kinyerésében, ugyanakkor a kereslet növekedésével egyre több ország fog befektetéseket végezni a területen.
autopro.hu
Kapcsolódó információk
A szilícium-karbon akkumulátortechnológia forradalma mobil eszközökben
Akkumulátor Teljesítményének Növelése A modern mobil eszközök prioritássá teszik az akkumulátor élettartamát, a gyártók folyamatosan keresik az innovatív megoldásokat az […]
7 tech mítosz, amit ideje elfelejteni
Íme, hét tétel, ami nem is rég még igaznak számított, s mára szerencsésebb feledni. 1. Tilos a mobilt egész éjszaka […]
Egy új megoldás cserépből tölti az akkumulátorokat
A Bioo egy speciális cserép, amelynek alján némi elektronika, egy akkumulátor, valamint egy tartály található – utóbbi mikroorganizmusokkal teli biomasszát […]
Gyorsan meríti és lassítja mobilját a Facebook alkalmazása? Törölje, és állítsa be ezt
Az alsó- és középkategóriás mobiltelefonokon szinte luxus a Facebook alkalmazását használni, hiszen sokszor lassítja a telefont, az akkumulátor pedig jóval […]
