Akkumulátor Blog

A Teslánál feltalálhatták az akkumulátorok “szent grálját”, ami 1,6 millió km után sem megy tönkre

2019.12.05

A jelek szerint talán mégsem volt túlzó Elon Musk legutóbbi víziója, amikor az “örök életű” akkumulátok érkezéséről beszélt.
Az elektromos autók egyik legkényesebb, egyúttal a leginkább fejlesztést igénylő része egyértelműen az akkumulátor. Amellett, hogy nem mindegy, mekkora hatótávolságot képes újkorában nyújtani a tulajdonosnak, az sem mindegy, hogy milyen gyorsan használódik el. Elon Musk ez utóbbi kapcsán tett még áprilisban egy merész kijelentést, ami a jelek szerint nem is volt akkora túlzás, mint azt első hallásra gondolta az ember.

Amikor Musk áprilisban egy zárt körű sajtóeseményen kiállt a színpadra, többek között arról is beszélt, hogy már készülőben van az újfajta akkumulátor, amellyel nagyjából 1,6 millió kilométert lehet megtenni anélkül, hogy szervizelésre szorulna. Most a kanadai Dalhousie-i Egyetem tudósa – aki egyben a Tesla akkumulátorokat fejlesztő csapatának vezetője –, Jeff Danh publikált egy szakcikket a Journal of the Electrochemical Society című tudományos lapban, és az ebben vázoltak közelebb hozzák a realitáshoz Musk álmát.

A szakember szerzőtársaival arról írt, hogy már tesztelték az akkumulátort, amellyel több mint 1 millió mérföldet sikerült megtenni anélkül, hogy annak kapacitásában jelentős változás állt volna be. Dahn úgy látja, ideális körülmények között egy akkumulátor akár évtizedeken keresztül is képes lehet kiszolgálni a tulajdonosát.

A kapacitás várható változása teljes töltési ciklusonként (a lila és a zöld vonal mutatja az új technológiát)

Nem kell nagyon sokat gondolkodnunk azon, hogy ez mit jelentene a járműipar számára: olyan elektromos taxikat, teherautókat, amelyeket nagyon sokáig lehet használni. Sőt, az akkumulátoruk segítségével akár vissza is táplálni némi energiát a hálózatba, így téve őket még hasznosabb.

David Bailey, a Birminghami Egyetem tudósa a Wired magazin brit kiadásának rámutatott, egy ilyen pakk azt jelentené, hogy szinte tovább marad használható az akkumulátor, mint maga az autó. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen technológia kifejlesztése az elektromos autók iránti bizalmat is jelentős mértékben képes növelni.

A Dahn által tesztelt, grafitot is tartalmazó lítium-ion akkumulátornál azt tapasztalták, hogy 20 Celsius-fokon kapacitásának alig 4 százalékát veszítette el azután, hogy 2,25 év alatt mintegy 3400 alkalommal töltötték fel teljesen. Tapasztalatuk szerint az említett hőmérsékleten 1,3 év alatt egyetlen százalékot sem romlott a kapacitás, míg 40 Celsius-fokon már 3 százalékos volt a “romlás” ugyanennyi idő alatt.

Kérdés persze, hogy mennyire lehet “ideális hőmérsékleten” tartani a szerkezetet ilyen hosszú időn keresztül. Ezzel együtt, a vizsgálatok azt mutatják, a technológiában még bőven van potenciál.

hvg.hu


Kapcsolódó információk

2010.05.27

Bővült a hibás HP akkumulátorok listája

Bővült a túlmelegedő HP akkumulátorok listája.

további részletek
2017.11.15

Vérrel vagy verejtékkel is működhet a jövő akkumulátora

Egyáltalán nem mindegy, mennyire veszélyes az akkumulátor a viselhető vagy a testbe ültethető orvosi eszközöknél. Kínai kutatók alapjában véve veszélytelen, […]

további részletek
2020.02.05

Több, mint másfél millió kilométerig is tartós akkumulátoron dolgozik a Tesla

A Tesla egyre közelebb kerül egy olyan akkumulátor kifejlesztéséhez, ami több, mint másfél millió kilométernyi vezetést tenne lehetővé csere nélkül. […]

további részletek
2011.04.01

Hatórányi napsütéssel feltölthető mobiltelefon

A floridai CTIA telekommunikációs szakkiállításon az innovációs díjat nyerte el a francia Wysips cég azzal a rendkívül vékony, mindössze egytized […]

további részletek