Ezért ne töltsd egész éjjel a telefonod!
2017.12.05 Bár túltölteni nem lehet, mégsem jó, ha egész éjjel töltőn van a telefonod.
A legtöbben este, elalvás előtt még töltőre dugjuk az okostelefonunkat, hogy majd reggel teljesen feltöltve vegyük le onnan. Magától értetődőnek tűnik, ám a szakértők szerint ezzel bizony ártunk a készüléknek – írja a Time.
hirdetés
Ha minden éjszaka végig a töltőn van a telefon, akkor évente 3-4 hónapnyi időt töltjük, ez pedig elkerülhetetlenül csökkenti az akkumulátor élettartamát. Az egész éjszakás töltés ráadásul tűzveszélyes is abban az esetben, ha a készülék valamilyen gyúlékony felületen, például az ágyban pihen.
Azzal sem teszünk jót a telefonnak, ha hagyjuk teljesen lemerülni. A legoptimálisabb időpont a töltésre, amikor még 35-40 százalék körüli az akkumulátor töltöttsége.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Time cikkében akkumulátor, illetve vezeték nélküli töltési technológiával foglalkozó cégek munkatársai szólaltak meg, ezért érdemes a fenti információkhoz fenntartásokkal közelíteni, főleg, hogy ma már a legtöbb telefonhoz fejlesztettek úgynevezett “okos” töltési megoldásokat, amelyek elejét veszik az akkumulátor károsodásának, akkor is, ha akár egész nap a töltőn hagyjuk.
nlcafe.hu
Kapcsolódó információk
Szenzációs újdonság az akkumulátorok világában
Miközben az utóbbi évtizedekben az autó egy kerekeken guruló számítógépközponttá alakult, addig az elektronikus rendszerek számára életfontosságú energiát tároló akkumulátor […]
Ötször akkora kapacitást garantálhat a világ leghatékonyabb akkumulátora
A kutatók kifejlesztettek egy új akkumulátort, amellyel az állításuk szerint öt napig folyamatosan működtethető egy okostelefon, és egy elektromos jármű […]
Öntöltő akkumulátor
A Georgia Tech kutatói olyan akkumulátort hoztak létre, amely egyszerre képes a mechanikai energiát felvenni és elraktározni, vagyis önmagát tölti. […]
Akkumulátor-ügy: fizethet az Apple az iPhone-tulajdonosoknak
Hosszas jogi eljárások után az akkumulátor-ügy miatt fizetnie kell az Apple-nek az iPhone-vásárlóknak. A cég direkt lefojtotta a telefonjai teljesítményét. […]