Akkumulátor Blog

Hordozható mini erőmű mobiltöltéshez

2016.09.05

Amikor az akkuk alternatív töltési lehetőségeiről van szó, akkor a napenergián kívül nem sok opció marad. De azt is mondhatjuk, hogy egy darab sem. Az új eljárásokon, technológiákon, folyékony cellákon, és ki tudja milyen egyéb anyagokon alapuló új akkumulátor kísérletek mellett érdemes ránézni a Kickstarteren feltűnt Estreamre.

A formatervezőkből, mérnökökből összeálló Enomad csapata feltette azt az abszolút helytálló kérést, hogy mégis mi a francért nem próbáljuk a víz energiáit befogni. Ha a nagy erőműveknek megy, akkor biztosan van valamilyen módja annak is, hogy kicsiben, egy akkumulátort fel lehessen tölteni ezzel a módszerrel. Így született meg a forgólapátokkal ellátott személyes mini erőmű.

Az Estream nevét a közhely szótár „egyszerű, de nagyszerű” bejegyzésénél kell keresni. Egy mindössze 800 grammos, kompakt méretű, hátizsákban is könnyedén szállítható szerkezetről van szó, ami a folyó lévő víz energiáját alakítja át és tárolja a beépített, 6400 mAh-s akkumulátorában. Csak bele kell lógatni a folyóba, patakba, vagy bármilyen élő (folyó) vízbe, aminek következtében a rajta elhelyezett turbinalapátok forogni kezdenek, ami áramot termel.

Az Estream generátora 2,5W-5W energiát képes termelni, amivel 4,5 óra alatt feltölti a benne elhelyezett akkumulátort. Ez elegendő arra, hogy három okostelefont, vagy egyéb elektromos eszközt teljesen feltöltsön. Ha erre éppen nincs szükség, akkor egy plusz adapterrel többféle módban működő lámpaként is használható.

A vízállósága, illetve a működési mechanizmusa miatt az Estream elsősorban folyók mellett túrázóknak, vadvízi evezőknek, kajakosoknak ajánlott, de az ötlet talán ezeken a felhasználási területeken is képes túlmutatni. A töltő kampánya nemrég indult, a megcélzott 80-ból 30 ezer dollár meg is van. A legolcsóbb támogatói csomag (ami az Estreamet is tartalmazza) 180 dollárba kerül, az első darabokat 2017 januárjában szállítják le.

24.hu


Kapcsolódó információk

2015.01.15

Ezek a leggyorsabban feltölthető mobilok

Lássuk, hogy mely készülékeket lehet a legrövidebb idő alatt nulláról százra feltölteni! Az egyre nagyobb és szebb érintőkijelzők, az egyre […]

további részletek
2021.12.15

Az akkumulátor forradalom még csak most kezdődik

A gyártásba manapság hatalmas mennyiségű tőke áramlik. A Macintosh Portable, az Apple első laptopja, 1989-ben több mint 7 kilogrammot nyomott, […]

további részletek
2011.01.14

Rejtélyes csodaelem

Már 60. éve működik egy román szerkezet, a Karpan elem. A tudósok egyik felét zavarba ejtő, másik felét kétkedésre késztető […]

további részletek
2022.06.05

Ezt kell tudnod a szilárdtest-akkuról

A szilárdtest-akkumulátor működési elve ugyanaz, mint a hagyományosnak, ugyanúgy van benne anód és katód, és lítium ionok vándorolnak a kettő […]

további részletek