Akkumulátor Blog

Itt az első hatszögletű akkumulátor

2015.08.15

Az LG legfrissebb fejlesztésével a közeljövőben érkező új okosórákban találkozhatunk majd januvia generic.
Az elmúlt hónapokban bejelentett okosórák többsége már nem négyzetes, hanem köralakú kialakítással rendelkezik, de a bennük rejtőző miniatűr akkumulátorok mindeddig négyszögletesek voltak. Most azonban az LG rájött arra, hogy ezen a megoldáson éppen ideje lenne már változtatni.

Történt ugyanis, hogy a dél-koreai gyártó bejelentette a világ első hatszögletű, kifejezetten viselhető kütyükben történő felhasználásra szánt akkumulátorát, mely egyedi formájának köszönhetően 25 százalékkal több kapacitást biztosít az okosórák számára. A hatszögletű akkumulátorral szerelt első okosórák hamarosan várhatóan fel fognak tűnni a színen, a nemrégiben ívelt akkumulátorral előrukkolt LG-nél pedig tovább folynak az ilyen jellegű fejlesztések: a közeljövőben érkezik majd egy L formájú új akksi, illetve egy olyan példány is, melynek a közepén egy lyuk található.

hir24.hu


Kapcsolódó információk

2020.11.05

Elon Musk sokkal jobb akkumulátorokat jósol a villanyautókba

A villanyautó-gyártás legnagyobb problémája jelenleg is a nagy, nehéz és drága akkumulátor, de ha a Tesla alapítójának jóslata beigazolódik, a […]

további részletek
2020.12.15

Tüzet is okozhat a szemétbe dobott, használhatatlan okostelefon-akkumulátor

A nemzetközi tanulságok szerint, úgynevezett „zombi akkumulátorok” jelentenek egyre nagyobb problémát: a használt, hulladékba dobott telepek komoly tűzkárokat tudnak okozni […]

további részletek
2022.03.25

Ettől él sokáig az akkumulátor 1. rész

Aki nem mélyült el komolyabban a témában, annak úgy tűnhet, mintha az autó indítóakkumulátorok mit sem változtak volna az elmúlt […]

további részletek
2021.09.25

Startupok gondolják újra az akkumulátorok újrahasznosítását

Az gépjárművek hagyományos akkumulátoraihoz szükséges ólmot legtöbbször kohászat útján állítják elő, ami súlyos környezeti terheléssel jár. Ennek csökkentése érdekében vállalkozott […]

további részletek