Akkumulátor Blog

Két hétig bírja töltés nélkül az új okostelefon

2014.03.25

Egy készülék azoknak, akik csak a lehető legritkábban szeretnék töltőre dugni smartphone-jukat.
Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már ahhoz, hogy amennyiben egy csilli-villi új okostelefont vásároltunk, akkor azt jó esetben két naponta, de leginkább minden egyes áldott nap töltőre kell csatlakoztatni. Most azonban végre egy olyan készülékről számolhatunk be, mely adott esetben akár két hétig is kibírja a 220 Voltos hálózati adapterrel történő randevú nélkül.

A lengyel Arta Tech által piacra dobott Midia InkPhone energiaellátásáról egy 1800 mAh kapacitású, tehát relatíve nem túl komoly akkumulátor gondoskodik. A rendkívül hosszú használati időt úgy sikerült elérni, hogy hatalmas színes kijelző helyett egy ma már kompaktnak mondható, 4,3 colos képtálójú e-Ink display került a mobilba, mely színeket nem képes megjeleníteni.

Az 1 GHz-es órajelen ketyegő Rockchip processzor mellett említést érdemel még az 512 MB RAM, illetve a – tessék megkapaszkodni – 2.3-as Android operációs rendszer, vagyis a jó öreg Gingerbread. A Midia InkPhone ára 140 euró, vagyis átszámítva mintegy 45 ezer forint.

mobilport.hu


Kapcsolódó információk

2014.09.25

Áttörés: eljött a hanggal tölthető telefonok ideje

Hamarosan ritkábban lesz szükség a hálózati töltésre, mert a hang átalakított energiája is hosszabb üzemidőt biztosít a mobiltelefonoknak. A mérnökök […]

további részletek
2025.04.05

A gyorstöltés tényleg tönkreteszi a telefonok akkumulátorát?

A gyorstöltés valóban hazavágja a mobil akkumulátorát? Összetett kérdésről beszélhetünk, így nem árt tisztában lenni az alapokkal. Az elmúlt időszakban […]

további részletek
2025.02.05

Többé nem merül le a telefon? 50 évig töltés nélkül üzemelő akkumulátort fejlesztettek

Az egyik legszörnyűbb érzés, amikor valamelyik hordozható elektronikus eszközünkre azért nem számíthatunk bizonyos pillanatokban, mert annak akkumulátora lemerült. Természetesen ezek […]

további részletek
2008.10.14

Tízszeresére növelhető a lítiumion akkumulátorok kapacitása

Nem a Toshiba az egyetlen, mely jelentős áttörést ért el a közelmúltban a lítiumionos akkumulátorcellák területén: a Stanford Egyetem kutatói […]

további részletek