Akkumulátor Blog

Megjött a Puma új cipője, amiben akkumulátor és egy miniszámítógép is van

2019.02.15

Az RS-Computer a cipőgyártó Puma 1986-ban megjelent „okoslábbelijének” mai változata. A lépésszámot és az elégetett kalóriát is nyomon követi.

Ma már számtalan olyan eszköz létezik, amely a sporttevékenység során elért eredmények mérhetők, kalkulálhatók. Akadnak azonban olyan vállatok is, amelyek nem a kezünkre szerelhető készülékekben látták meg a potenciált: a Puma például már 1986-ban megcsinálta a maga okoscipőjét, amelyet kimondottan futáshoz tervezett.

Az RS-Computer néven ismertté vált cipőt most ráadásul újra kiadja a gyártó, de immár jóval fejlettebb és kényelmesebb változatban – a kényelem ebben az esetben persze egész mást jelent, a lábbeli hátsó részén ugyanis továbbra is egy kisebb méretű adapter található.

A modern fitnesztechnológiával rendelkező újdonság immár nemcsak alapvető adatokat, hanem minden fontos információt képes rögzíteni, amit a sportra termett okosórák többsége is: rögzíti a lépésszámot, a teljesített távot, továbbá az elégett kalóriamennyiséget is.

A korábbi modellel szemben nem a cipőhöz csatlakoztatott kábellel, hanem Bluetooth kapcsolaton át nyerhetők ki belőle az adatok, hála a vezeték nélküli összeköttést támogató, kifejezetten a cipőhöz készült alkalmazásnak. Utóbbi Androidon és iOS-en is működik. Kábelre mindössze a cipőbe rejtett akkumulátor töltésére van szükség.

Az egyedüli kényelmetlenséget az elérhető darabszáma jelentheti, a lábbeliből ugyanis csak 86 párat készítenek. Ezeket a Puma webshopján át lehet majd megrendelni, a forgalmazás december 13-án indul. Az ár egyelőre nem ismert, de valószínű, hogy nem olcsó dologról van szó.

hvg.hu


Kapcsolódó információk

2023.05.05

Elkészült az akkumulátor, amit bármennyiszer feltölthet, ugyanolyan sokáig bírja majd

Az Új-dél-walesi Egyetem kutatóinak sikerült kiküszöbölniük a szilárdtest-akkumulátorok egyik legfőbb problémáját. A megoldás forradalmi lehet, ha kereskedelmi forgalomba kerül. A […]

további részletek
2024.07.25

A rejtélyes, több mint kétezer éves pártus akkumulátor még ma is fejtörést okoz: könnyen lehet, hogy az elektromosság ismerete jóval korábbi, mint hittük

A történelemben számos olyan heuréka pillanat és áttörést jelentő találmány született, amelyek modern életünket alakították. Az elektromosság a történelem egyik […]

további részletek
2012.10.10

Öntöltő akkumulátor

A Georgia Tech kutatói olyan akkumulátort hoztak létre, amely egyszerre képes a mechanikai energiát felvenni és elraktározni, vagyis önmagát tölti. […]

további részletek
2009.05.29

Túlmelegedő HP akkumulátorok visszahívása

A HP azonnali közleményben tudatta az ügyfeleivel, hogy számos 2007 augusztusa és 2008 márciusa között forgalmazott notebookjuk hibás akkumulátorral üzemel, […]

további részletek