Akkumulátor Blog

Rendkívül nyúlékony akkumulátort fejlesztettek ki

2014.08.05

A Kínában található Fudan Egyetem mérnökei olyan szuperelasztikus lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki, amely eredeti hosszának hétszeresére is megnyújtható, és közben végig megőrzi működőképességét, valamint kivételes elektrokémiai tulajdonságait.

Napjainkban jelentős igény mutatkozik a különféle rugalmas elektronikai eszközök iránt, amelyek számos területen felhasználhatók lehetnek.

Hogy csak két példát említsünk, a szakértők olyan szenzorokkal ellátott tapaszok kifejlesztéséről álmodnak, amelyek a bőrre vagy a szervekre ragasztva monitorozni képesek ezek működését, illetve nagy jövője lenne az intelligens sebészkesztyűknek is, amelyek révén az orvos tapintással képes lenne megállapítani az adott testtáj pillanatnyi állapotát. Mindehhez azonban az is szükséges, hogy készülékek minden összetevője, köztük az energiaellátást biztosító akkumulátor is kellően rugalmas és nyúlékony legyen.

A kínai kutatók akkumulátorának elektródái szén nanocsövekből és lítium-oxidból készült szálakból épülnek fel. A szálakat spirálisan egy rugalmas alapra csavarták, és gél állagú elektrolittal vonták be. Az alap és az elektrolit rugalmasan nyúlik, az elektródák pedig úgy hosszabbodnak velük együtt, mint egy telefonzsinór. A rugalmas alapanyag biztosítja, hogy az akku egyes részei nyújtás közben is megőrizzék helyüket a szerkezetben, így a rendszer végig működőképes tud maradni. Az elkészült akkumulátor fajlagos kapacitása 91,3 mAh/g, és a tesztek során még eredeti hosszának hétszeresére nyújtva is képes volt megtartani ennek 88 százalékát.

A korábban fejlesztett nyújtható akkumulátorok többsége inkább lapszerű kivitelezésű, a kínai fejlesztők azonban úgy vélik, hogy a számos célra jóval alkalmasabb lehet az általuk megalkotott, szálszerű akku. A már említett felhasználási lehetőségek mellett az újfajta elrendezéssel a legkülönbözőbb intelligens textíliák és egyéb anyagok hozhatók létre, hiszen az akku szálait könnyen bele lehet szőni bármilyen alapanyagba.

ipon.hu


Kapcsolódó információk

2015.06.15

Dupla akkumulátor kerül a telefonokba

A Gionee hamarosan egy olyan okostelefont fog bemutatni, melynek borítása alatt két darab akkumulátor rejtőzik. Azt egyelőre nem tudni, hogy […]

további részletek
2021.04.05

9 000 000 mAh-s akkut árulnak az eBayen, nem nagy meglepetés, mi jön helyette

A ZDNet újságírója rendelt egyet az átszámítva nagyjából 5900 forintba kerülő termékből, és pontosan azt kapta, amire ennyi pénzért számítani […]

további részletek
2020.08.15

Új korszak kezdődik az okostelefonok töltésében

Mondani sem kell, hogy egy új okostelefon vásárlásakor napjaink egyik legfontosabb szempontja a tisztességes üzemidő, ám mivel a lítiumion-akkumulátoroknak megvannak […]

további részletek
2022.05.25

Akkumulátor-nagyhatalom lehet Magyarország

2800 milliárd forintnyi beruházás valósult meg az akkumulátorgyártás területén, a pénz bő 10 százalékát a kormány adta – írja a […]

további részletek