Ez az akkumulátor akkor töltődik, ha te sírsz
A szupervékony akksi elsősorban az intelligens kontaktlencsék áramellátásáért felelne.
Ha már gondolatolvasó sapka is létezik, talán annyira nem meglepő, hogy időközben az intelligens kontaktlencsék is elő-elő kerültek már. Nem nehéz kitalálni, hogy a legnagyobb kihívás az ezekhez kapcsolódó fejlesztések és innovációk során egyértelműen az alkatrészek miniatürizálásában rejlik. Ezen tényező jelentősen hátráltathatja többek között az adott eszközök akkumulátor kapacitását is, amire most a szingapúri kutatók találtak egy potenciális megoldást. további részletek
A gyorstöltés tényleg tönkreteszi a telefonok akkumulátorát?
A gyorstöltés valóban hazavágja a mobil akkumulátorát? Összetett kérdésről beszélhetünk, így nem árt tisztában lenni az alapokkal.
Az elmúlt időszakban bizony a telefonok ár-érték aránya sem javult. Ahogy a videokártyáknál, úgy az androidos készülékeknél is kissé feljebb tolódott a középkategória alja. Az Apple készülékekről nem is beszélve, ráadásul ott a szeptemberi dollárárfolyam sem segített, így rekordösszegeket kér el az almás cég, miközben az USA ár nem változott egy centet sem. további részletek
Többé nem merül le a telefon? 50 évig töltés nélkül üzemelő akkumulátort fejlesztettek
Az egyik legszörnyűbb érzés, amikor valamelyik hordozható elektronikus eszközünkre azért nem számíthatunk bizonyos pillanatokban, mert annak akkumulátora lemerült. Természetesen ezek előtt is volt élet, azonban mára annyira szükségessé vált egy telefon vagy egy laptop a mindennapjainkhoz, hogy annak a lemerülésétől való félelem egy igazi fóbiává alakult. további részletek
Sokkoló: eddig fogják bírni a méregdrága elektronikai eszközeid 1.rész
Tanulságos cikk jelent meg az akkumulátorral bíró kütyük várható élettartamáról, és sajnos cseppet sem rózsás a helyzet.
Bizonyára mindannyian átéltünk már azt a szomorú szituációt, amikor egy évek óta szolgáló, egyébként remekül működő készülékünk a használhatatlanság határára jut a beépített akkumulátor elhasználódása miatt. A fogyasztó ilyenkor komoly dilemma elé kerül: az adott kütyü értékét meghaladó összegért kicserélteti a telepet, vagy teljesen újat vesz, nyilván jelentősen drágábban. Legalábbis a jobbik esetben, rosszabb esetben ugyanis hivatalos szerviz hiányában, vagy tervezési okok miatt semmiféle lehetőség nincs az akku cseréjére. további részletek
Újfajta lítiumion-akkumulátor forradalmasíthatja az energiatárolást
Az Illinois-i Egyetem kutatói kifejlesztettek egy újfajta lítiumion-akkumulátort, amely harmincszor kisebb méret mellett is kétezerszer nagyobb teljesítményre képes, mint a jelenlegi modellek. A fejlesztők állítása szerint találmányuk forradalmasíthatja az energiatárolás iparágát, egészen új lehetőségeket téve megvalósíthatóvá. további részletek
Japán kutatók megháromszorozták az akkumulátorok teljesítményét
Sokunkkal előfordult már, hogy a lehető legrosszabbkor merült le a telefonunk, vagy a laptopunk. A Sumitomo Electric Industries előrehaladott kutatásokat folytat annak érdekében, hogy ez a kellemetlen esemény háromszor annyi idő után történhessen meg, mint jelenleg. Olyan anyagot fejlesztettek ki, mely megtriplázza a Li-ion akkumulátorok hatásosságát, melyet az alumínium-celmet nevű matériának köszönhetnek. további részletek
Kabátba rejtett akkumulátor Galaxy S4-re
A Mophie Juice bejelentette legfrissebb újdonságát, a Samsung Galaxy S4 modellekkel kompatibilis akkukabátot. Annak ellenére, hogy nem sok panasz érkezik a Galaxy S4 tulajdonosoktól az üzemidőre, sokszor jól jöhet egy kis plusz energia, ha hirtelen nincs kéznél töltő vagy idő a töltésre. A Mophie Juice Pack a gyári, 2600 mAh-s erőforrást képes kiegészíteni egy majdnem ugyanakkora kapacitású akkumulátorral. további részletek